Dr. Sövényi Márta

2024.01.15. 19:12

Új orvos látja el a betegeket az orosházi nőgyógyászati szakrendelésen

Már kisgyerekként tudta, hogy orvos lesz, elhatározásában semmi nem tudta megingatni. Dr. Sövényi Mária szülész-nőgyógyász és klinikai farmakológus végzettsége mellett újabban diabetológiát tanul, orvosként a megelőzésre és a szűrésre biztatja a nőket, mert vallja, senkit nem szabadna elveszíteni méhnyak- vagy emlőrákban.

Csete Ilona

Dr. Sövényi Mária szülész-nőgyógyász szakorvosaként dolgozik a Könd utcai szakrendelőben. Fotó: Melega Krisztián/kórház

Kimondottan izgalmasnak tartotta, hogy nőként emocionálisan mást tud nyújtani a pácienseknek egy vizsgálat, vagy egy feltáró beszélgetés közben, mint férfi kollégái – fogalmazott az orosházi kórház új nőgyógyász szakorvosa.

Dr. Sövényi Mária 1982-ben született Békéscsabán, általános és középfokú tanulmányait is itt végezte. 2011-ben a Budapesti Semmelweis Egyetemen szerzett Cum Laude minősítéssel általános orvosi diplomát. Ezt követően a Gyulai Pándy Kálmán Kórházban töltötte rezidens és szakorvosjelölt éveit, 2016-ban pedig kiválóan megfelelt minősítéssel szülészet-nőgyógyászat szakvizsgát tett. 

A Gyulán töltött rezidensi évek után az orosházi kórházban helyezkedett el, ám 4 hónap után úgy döntött, olyan munkát keres, ami mellett többet lehet kislányával.
– Ekkor jött egy lehetőség, hogy az orvoslás után egy új szakterületen, a klinikai gyógyszer-kutatásokban próbáljam ki magam. Gyulán, majd Debrecenben is bőrgyógyászat, nőgyógyászat, reumatológia, tüdőgyógyászat, belgyógyászat szakterületeken folytak a gyógyszervizsgálatok, amikben én is részt vettem. Nagyon megérte ez a néhány év, betekinthettem a társ szakmákba, nagyot változott a szemléletmódom, bővült az érdeklődési köröm, ez pedig mindig előnyére válik az embernek – mondta.

A gyógyszerkutatások közben 2020-ban klinikai farmakológus szakvizsgát tett, ám emellett újabb kihívások is érték: felkeltette az érdeklődését a diabetológia, ezért az elmúlt időszakban jobban beleásta magát ebbe a területbe és már készül a diabetológiai licencvizsgára is.
– Részt vettem a diabetológiai hátterű klinikai vizsgálatokban és mivel nőgyógyászként rendszeresen – és sajnos egyre nagyobb számban – találkozom a pácienseknél a terhességi diabétesz problémájával, szerettem volna többet tudni erről a területről, amit a gyógyításban is tudok alkalmazni. A diabetológia egyébként is fantasztikus korszakát éli mind a gyógyszerek, mind az orvostechnikai eszközök terén, ami nagyban megkönnyíti a cukorbetegek életét – tette hozzá.

Dr. Sövényi Mária 2024. január 1-től az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet szülész-nőgyógyász szakorvosaként dolgozik a Könd utcai szakrendelő földszintjén, a nőgyógyászati rendelőben. Hangsúlyozta, időpontkérés után bármilyen nőgyógyászati panasszal felkereshetik, de szeretné elérni, hogy ne csak akkor forduljanak orvoshoz a nők, amikor már panaszuk van.

A szűrések fontosságára hívja fel a figyelmet

Ahogy a férfiaknál az urológiai vizsgálat, úgy a nőknél a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat is fontos. 

– Azt javaslom, hogy minden nő, aki már nemi életet él, évente egyszer keresse fel a nőgyógyászt. Egy általános vizsgálat mellett emlőszűrést és méhnyakrák szűrést végzünk, ami gyors és fájdalommentes. Hogy ez miért fontos, arra mondok egy példát: Finnországban méhnyakrákban évente 1-2 nő hal meg, Magyarországon 400. Egészen döbbenetes a különbség. Ennek oka pedig az, hogy a finneknél elmennek a nők a szűrésekre. Ebben a két betegségben a korai időszakban felismert tünetek nagyon jól kezelhetők, egyszerűen nem lenne szabad ilyen okok miatt elveszítenünk a nőket – emelte ki dr. Sövényi Mária.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában