Értékelés

2024.01.09. 12:14

A kihívások ellenére is sikeres évet zártak Sarkadon

Mind a Corvinus-projekt, mind az M44-es országhatárig történő meghosszabbítása nagyban hozzájárul Sarkad és környékének fejlődéséhez, a térség tőkevonzó képessége erősödni fog, illetve fel fog értékelődni az elmúlt évtizedekhez képest – mondta dr. Mokán István. Sarkad polgármestere beszélt arról, hogy milyen kihívásokkal nézett szembe az önkormányzat tavaly, valamint, hogy milyen fejlesztések valósultak meg és indultak el a városban az elmúlt időszakban.

Licska Balázs

Sarkad elmúlt éveiről és a város előtt adódó lehetőségekről is beszélt dr. Mokán István polgármester. Fotó: Sarkad

Az önkormányzatnak és intézményeinek lejártak 2022 végén a villamos energiára és gázra vonatkozó szerződései. A villamos energia tekintetében ezért az előző év elején 12,5-szeresére, míg a gáznál 7,5-szeresére emelkedett díjakkal szembesültek. Ez komoly kihívást jelentett, a költségvetés tervezésekor nagyon oda kellett figyelni, de bíztak abban, hogy képesek végigvinni a 2023-as évet – kezdte dr. Mokán István.

– A szakértelem, a felkészültség, az összefogás, az együttműködés, az együtt gondolkodás, az egymásba vetett hit és szeretet meghozta most is a gyümölcsét – fogalmazott. A nagyon szigorú gazdálkodás mellett a város költségvetését végig egyensúlyban tartották, az önkormányzatnak nincs tartozása, sőt a pályázatokkal a város vagyonát is tudták gyarapítani. Az intézményeket működtették, a szolgáltatások körét megtartották, fejlesztették is, megőriztek valamennyi munkahelyet, azaz a kitűzött fontos célokat teljesítették.

Sarkad a nagyrendezvények otthona

Sarkad híres a rendezvényeiről, ezek közül a polgármester a két legnagyobbat, a kétnapos családi majálist és a szintén kétnapos augusztus 20-ait emelte ki. Hangsúlyozta, mindkét sarkadi program Békés vármegye legnagyobb ilyen jellegű eseményei közé tartozik, amelyeken rendre több ezren szórakoznak, illetve amelyeken olyan világsztárok léptek fel, mint például az Ottawan vagy Dr. Alban, a zenei élet színe-java mellett.

Sarkadon élénk civil szervezeti élet zajlik, a városban mintegy félszáz civil szervezet működik az élet szinte minden területén, akiket segít az önkormányzat, mint ahogyan az egyházakkal és vállalkozókkal is szoros kapcsolatot építettek ki. A civil szervezetek révén is rengeteg programot szerveznek a városban, ami fontos azért, hogy a mai rohanó világban a sarkadiakat, mint egy tágabb család tagjait közelebb hozzák egymáshoz. A városban kiemelt figyelmet fordítanak minden korosztályra, a legféltettebb kincsektől, a gyermekektől az aranyszívű nyugdíjasokig.

Több milliárd forintot hoztak a városba

Korábban, tíz-húsz éve egy-egy négyéves önkormányzati ciklust 1-1,5 milliárd forintnyi fejlesztés jellemzett. Ezzel szemben 2014 és 2024, azaz két önkormányzati ciklus alatt több mint 15 milliárd forintot sikerült Sarkadra hozni önkormányzati pályázatok eredményeként. Ezek közül a legjelentősebb tavaly az volt, hogy megnyílt a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megépült tanuszoda, és ezzel elindult itt is az Úszó Nemzet Program, amely a nagycsoportos óvodásokat, valamint az elsős és másodikos diákokat célozza meg. 

Új telephelyet vehetett birtokba a városgazdálkodási iroda az előző évben. Fejlesztették az óvodákat, amelyek tornaszobákkal és egyéb létesítményekkel bővültek. A teleki városrészen fejlesztették a csapadékvíz-elvezető rendszert. A közútkezelővel együttműködésben megújult a közút egy újabb szakasza Sarkad és Gyula között, valamint a Sarkad és az országhatár közötti közút Sarkad és a VÉDA-kapu közötti része. Zajlott a közfoglalkoztatás is, 148-an fordultak meg a rendszerben, miközben 2014-ben több mint 600 közfoglalkoztatott ténykedett a városban. Ez is jelzi, hogy rengetegen megtalálták a helyüket az elsődleges munkaerőpiacon. A városban figyelnek a választókerületek kisebb, nagyobb pályázatokból meg nem valósítható fejlesztéseire, így többek között a kátyúzásokra, járdák építésére, fásításokra. 

Újabb projektcsomagot indítottak el 

Elindítottak egy újabb, 3 milliárd forintnyi projektcsomagot is, több fejlesztés esetében hónapokon belül lezárul a közbeszerzési eljárás és elindulhat a kivitelezés. Ezek közül kiemelte a művelődési központ komplex energetikai fejlesztését. Emellett egy csaknem 1 milliárd forintos fejlesztéscsomag több beruházást foglal magában, többek között parkolókat építenek, zöldterületet alakítanak ki és utcabútorokat helyeznek ki a Kossuth utcában, az általános iskolánál és a városházánál. A Körös utca pedig lényegében sétálóutcává válik az Éden-tó mellett.

A város lehetőséget kapott a belterületi utak fejlesztésére is, ennek mentén több, jelenleg csak útalappal rendelkező utcában építenek szilárd burkolatú aszfaltutat. A beruházás érinti a Csokonai, a Lehel, a Tölgyfa, a Tokai, a Sugár, a Veress Sándor, a Dózsa György, a Honvéd, a Balassi Bálint és a Munkás utcákat, illetve korszerűsítik a Hajdú utcát. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel együttműködésben pedig folytatódik a közutak fejlesztése, Sarkad és az országhatár között rendbe teszik a VÉDA-kapu és a kötegyáni bekötő közötti szakaszt.

Miközben aratnak, mindig vetnek is, azaz folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket – hangsúlyozta dr. Mokán István polgármester. Kiemelte, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően épül, szépül a város, újabb szolgáltatások jönnek létre, újabb épületekkel gazdagodik a település. Lényeges az is, hogy a kivitelezések idején sok vállalkozónak, családok százainak tudnak munkát biztosítani, sőt bizonyos esetekben végleges munkahelyeket is teremtenek a beruházásokkal.

A Corvinus projekt és az M44-es hozzájárul a térség fejlődéséhez

Miközben a fejlesztések tekintetében eredményes időszakot élnek Sarkadon, az önkormányzat működése tekintetében vannak kihívások, kérdés mindig, hogy a település milyen saját bevételekkel rendelkezhet. Ebben fontos szerepet játszik az iparűzési adó. A Corvinus projekt pedig iparűzési adóbevételt jelenthet a város és a térség számára – ismertette dr. Mokán István.

A Corvinus projekt keretében többek között gázt termelnek Sarkadnál, hamarosan a negyedik kutat is üzembe helyezik, és a polgármester információi szerint is összesen ötvenet terveznek. Hangsúlyozta, hogy ebből komoly bevétele származhat a városnak, sokszorosa annak, mint amennyi eddig befolyt, ez pedig segítheti az itt élőket. A beruházások munkahelyeket teremtenek, újabb szolgáltatásokat hozhatnak, infrastrukturális fejlesztéseket jelenthetnek. A Corvinus projekt pedig a hazai ellátás biztonsága miatt az egész országnak fontos.

Békés vármegye legnagyobb hátránya az volt, hogy nem rendelkezett olyan úthálózattal, amellyel bekapcsolódhatott a gazdasági vérkeringésbe. Mostanra megvalósult, hogy Kecskeméttől Békéscsabáig el lehet jutni gyorsforgalmin – folytatta dr. Mokán István. A városvezető szerint azzal, hogy elért Békéscsabáig az M44-es, megnyílt egy újabb lehetőség is: kössék össze a romániai fejlesztésekkel, kössék be Sarkadon és Nagyszalontán át a tervezett Nagyvárad-Arad gyorsforgalmiba. Az, hogy ez a beruházás ebben az évtizedben megvalósul, szintén óriási lökést ad a térségnek.

A volt cukorgyár területén működik egy ipari park, 160 hektáros területtel. A Dél-Alföld legnagyobb tárolókapacitása található itt, ami szintén komoly lehetőséget jelent, és az ipari park a tervek szerint kapna egy külön bekötőutat is az M44-esbe. Sarkad mellett Méhkeréknél, Doboznál és Békésnél szintén lesz le- és felhajtási lehetőség, ami ugyancsak fontos a településeknek – hangsúlyozta Sarkad polgármestere, aki szerint a Corvinus projekt és az M44-es meghosszabbítása hozzájárul a térség fejlődéséhez, és a térség fel fog értékelődni az elmúlt évtizedekhez képest.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában