Törvényszigorítás

2023.12.02. 09:31

Fejezzék ki akaratukat a nemzeti konzultáció kitöltésével - a tótkomlósi fórum vendége volt Hollik István - galériával

Fórumot tartott pénteken este Tótkomlóson, a természet házában Erdős Norbert, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselője, aki vendéget hívott erre az alkalomra. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója fejtette ki véleményét a nemzeti konzultácóban felvetett témákról.

Csete Ilona

A tótkomlósi fórum előtt tartott sajtótájékoztatót Erdős Norbert és Hollik István

Fotó: Lehoczky Péter

Erdős Norbert házigazdaként arra emlékeztetett, ebben a térségben a nemzeti konzultációt tartalmazó levelek most érkeznek a postaládákba. Külön felhívta a figyelmet annak a 11. pontjára. Arról kérdezik az állampolgárt, hogy szigorúbban, akár törvényszigorítással is fel kell lépni a külföldi befolyásszerzés ellen. 

– Amikor kezdtem politizálni, nem gondoltam, hogy idáig jutunk. Hogy külföldi finanszírozás jelenik meg a magyarországi pártoknál. Ez már kijelenthető, a dolog megtörtént. Erről is beszélgetünk vendégünkkel – e szavakkal köszöntötte a fórum előtti sajtótájékoztatón a politikus Hollik Istvánt. 

Majd hozzáfűzte, ahol külföldi pénzek jelennek meg, ott teljesen egyértelmű, ha valaki pénzt ad, az cserébe valamit kér. Nemzetünk, országunk, szuverenitásunk védelme érdekében meggyőződése, hogy ezt nem szabad hagyni.

– Képviselő társammal erre szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ragadják meg az állampolgárok a lehetőséget, fejezzék ki nemzeti akaratukat, töltsék ki, adják le a nemzeti konzultációt. A kormány, a miniszterelnök a konzultációval érzi a felhatalmazást, érzi a támogatottságot.

Hollik István fontosnak nevezte a fórumot, mert olyan témákról tudnak szót váltani Tótkomlóson is, amik hazánkban most a legfontosabb felvetések.

 

– A dollárbaloldal le akarja beszélni a magyar embereket arról, hogy ezekben a fontos kérdésekben (háború, Ukrajna EU-s csatlakozása, migráció, vagy gazdaságvédelmi kormányzati intézkedések) véleményt nyilvánítsanak. Mi most azért jöttünk össze, hogy meggyőzzük az embereket, hogy ne hallgassanak a dollárbaloldalra. Mi arra bíztatjuk őket, töltsék ki a nemzeti konzultációt és így is fejezzék ki akaratukat, véleményüket. A nemzeti konzultáció sok kérdésről szól, talán ami most a legaktuálisabb, mert pár nap múlva európai csúcstalálkozó lesz, állam és kormányfők találkoznak és ott két dologról is beszélnek. Az uniós költségvetés kiegészítéséről és Ukrajna EU-tagságának a kérdéséről. Ez nagyon befolyásolja Magyarország hosszútávú sorsát. Miközben Gyurcsány Ferenc egyértelműen kifejezte: Ukrajnának az Európai Unióban van a helye, mi viszont azt gondoljuk, még a csatlakozási tárgyalásokat sem szabad megkezdeni. Nekünk ezzel sok problémánk van s az a véleményünk, hogy Ukrajna csatlakozása probléma politikai és gazdasági értelemben is. Erről is kell szót váltanunk Tótkomlóson is, hogy meggyőzzük az itt és a környéken élőket, s arra bátorítok mindenkit, vegyen részt a konzultációban, foglaljon állást az ukrán uniós csatlakozásról is – fejtette ki a politikus.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában