Összefoglaló

2023.11.08. 20:44

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. november 8.

A szerda sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-minden történt 2023. november 8-án.

Beol.hu

Forrás: Shutterstock

Tizenkét órás biológiaórát szerveztek szerdán déltől éjfélig a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban. Zámori Ida igazgató lapunknak elmondta, a természettudományok iránt érdeklődő diákok számára rendezték meg a 12 órás biológiaórát.

Hegesztő szakmai napot rendeztek a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Technikumban, illetve Szakképző Iskolában kedden.

Hatodik német nyelvű Márton napi programot szervezett óvodásoknak, iskolásoknak, a csatlakozó szülőknek, ismerősöknek az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda és az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat.

A Felvételizők Napját tartotta szerdán a Gál Ferenc Egyetem a Csaba Centerben. Az eseményen az érdeklődők megismerkedhettek az intézmény mind a négy karával és a felvételivel kapcsolatos tudnivalókkal is. Ráadásként játékok és tesztek is vártak a középiskolásokra.

Az első szettben alaposan meglepte esélyesebb vendéglátóját, a BKS Bostik ZGO Bielsko-Biala csapatát a Swietelsky-Békéscsaba a női röplabda CEV-kupa első fordulójának szerdai első mérkőzésén, ám a lengyel csapat felocsúdva a kisebbfajta sokkból, a következő játszmákat már magabiztosan hozta. A jövő heti visszavágót így a sziléziai csapat várhatja lényegesen kényelmesebb helyzetből.

Stúdiónk vendége Prohászka Béla, Békés vármegyei, Venesz-díjas mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarilkumok Szövetségének (MNHSZ) alelnöke volt. A beszélgetés apropóját az adta, hogy november 11-e, Márton napja jeles ünnep a lakosság körében Békéscsabán, Békés vármegyében. Aztán jönnek további népszerű névnapok, többek közöttb Erzsébet, Katalin és András. Aztán már itt az advent, majd a karácsony.

Félelmetes perspektívának nevezte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában, hogy az afganisztáni tálib kormány által működtetett embercsempész-szervezetek döntik el, ki juthat be az Európai Unió (EU) területére.

A magyar miniszterelnöknek „ajándékot” kaphat karácsonyra Brüsszelből, miközben Németország elől a kormány megszerzett egy hatalmas üzletet.








 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában