Helybe ment az egyetem

2023.11.08. 12:38

Felvételizők ismerkedtek a Gál Ferenc Egyetemmel - videóval

A Felvételizők Napját tartotta szerdán a Gál Ferenc Egyetem a Csaba Centerben. Az eseményen az érdeklődők megismerkedhettek az intézmény mind a négy karával és a felvételivel kapcsolatos tudnivalókkal is. Ráadásként játékok és tesztek is vártak a középiskolásokra.

Vásári Erzsébet

Az egyetem mind a négy kara képviseltette magát

Fotó: Für Henrik

Árpási Zoltán, a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának dékánja elmondta, a Felvételizők Napja című rendezvényük immár egy sok éves hagyomány, ami mögött egy stratégiai gondolkodás húzódik. Hozzátette, a rendezvény nem csupán a képzési kínálatuk bemutatásáról szól, hanem keretében mindenkinek szeretnének segítséget, illetve infromációkat nyújtani a felvételi eljárással kapcsolatban. Visszatérve a képzéseikre elárulta, az idei programon az egyetem mind a négy kara képviseltette magát, így az érdeklődő középiskolásoknak nem kell elutazniuk Gyulára, Szarvasra, vagy Szegedre azért, hogy jobban megismerjék a teológiai, az egészségügyi, a pedagógiai kart, amelyek mellett természetesen jelen volt a békéscsabai gazdasági kar is.

Játékok és tesztek is vártak a középiskolásokra

A dékán elárulta, a képzések bemutatása mellett színes programokkal, így például különböző kvízekkel, totóval, tombolával, társasjátékokkal, selfie-géppel, robotépítéssel és pénzesővel is készültek az érdeklődőknek.

Varga Tamás alpolgármester felhívta a figyelmet az eseményen arra, hogy Békéscsaba szempontjából rendkívül fontos a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara, amely versenyképes képzéseket kínál. Hiszen aki ott diplomát szerez, az megállja a helyét a munkaerőpiacon, vagy akár könnyedén lép tovább mesterképzésre. Kiemelte, a csabai karon felkészült oktatók vannak, és a mondhatni kis létszámú campusból adódóan a hallgatók sokkal nagyobb odafigyelést kapnak, ami hasznukra válhat a későbbiekben. Végül hangsúlyozta, a diplomás munkaerőre szükség van Békéscsabán, hiszen a különböző cégeknél, intézményeknél és az önkormányzati szerveknél is ezen végzettséggel rendelkező kollégákat várnak. Ezeken a helyeken ráadásul már rendkívül sok olyan munkaerő van, aki egykor a csabai gazdasági karon végzett.

 

Szükség van színterekre

Hrebovszki György, a Csaba Center igazgatója elmondta, minden helyi közösségnek szüksége van színterekre és támogatókra, hiszen ez utóbbiakkal együtt tudnak igazán jól működni. Házuk pedig immár 22 éve megtesz mindent annak érdekében, hogy a békéscsabai közösségi élet aktív szereplője legyen színtérként, támogatóként és generátorként egyaránt. Ezen az elven biztosítanak helyszínt a Gál Ferenc Egyetemnek is hosszú ideje a Felvételizők Napjára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában