Támogatás

2023.10.12. 15:00

Újra jótékonysági bált szerveznek az óvoda felújítására Muronyban

Nagyjából 130 vendégre számítanak a muronyi jótékonysági bálon, amit október 14-én tartanak meg a sportcsarnokban.

Licska Balázs

Szegfű Gábor

Fotó: Bencsik Ádám-archív

Immár második alkalommal rendez az önkormányzat jótékonysági bált Muronyban, a sportcsarnokban szombaton 18 órakor, hogy támogassák a helyi óvoda korszerűsítését – ismertette Szegfű Gábor polgármester. Nagyjából 130 vendégre számítanak, de várnak további támogatókat is, akik egyetértenek a megfogalmazott céllal. Szegfű Gábor elmondta, hogy igen elavult az óvoda épülete, és van az önkormányzatnak egy beadott pályázata, amellyel energetikailag korszerűsítenék. Bíznak abban, hogy el is nyerik a megigényelt mintegy 50 millió forintos támogatást. 

A jótékonysági bálon befolyó összegből olyan felújításokat valósítanának meg, amelyek ebben a projektbe nem férnek bele. Ilyen a vizesblokk korszerűsítése is. Murony polgármestere hozzátette, hogy az első rendezvényen 1,6 millió forint folyt be, ez most is rendelkezésre áll. Ehhez tennék hozzá a mostani jótékonysági bál bevételét, és a vizesblokk felújítására az energetikai beruházás idején vagy azt követően kerítenének sort.


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában