Sarki búvár

2023.10.29. 09:27

Csodaszámba menő madarat fotózott le Méhes Miklós a csabai Fás-tavon

Ritkaságszámba megy, hogy sarki búvár tűnjön fel hazánkban, az pedig még inkább kuriózum, hogy Békéscsabán. Méhes Miklós békéscsabai természetfotós elmondta, a madarat szombaton vette észre a jaminai Fás-tavon a kilátóból, és onnan készített képeket róla.

Nyemcsok László

A sarki búvár most érkezhetett Jaminába

Fotó: Méhes Miklós

A madár a fotózás előtt érkezhetett, mert a szárnyait nagyon nyújtogatta. Ami érdekesség, hogy ez az egy példány tavaly  „tévedt ide”, december 22–28 között, és dr. Jantyik Tibor észlelte először. Most két hónappal korábban érkezett.

Sarki búvárt a szakemberek tudomása szerint tavaly láttak először Békésben. Általában ez a faj az óceánokat, tengereket és nagyobb kiterjedésű tavakat kedveli. A sarki Európa skandináv országaiban rak fészket. Boldog Gusztáv békéscsabai természetvédelmi szakember még a madár tavalyi érkezésekor mondta, a búvár nevet arról kapta, hogy a víz alá merülve nagy távolságokat képes megtenni, és így szerzi be táplálékát a férgektől, békáktól a kisebb halakig.

A madár jól érzi magát a Fás-tóban. Fotó: Méhes Miklós

Boldog Gusztáv hangsúlyozta, ezek a vonuló vízimadarak leginkább a vadkacsához hasonlítanak a külső szemlélő számára. Ugyanakkor pingvinszerű, totyakos a testük, melyhez kicsi szárnyak párosulnak. Mindebből adódóan nehezebben kezdik meg a repülést, mint más vándormadarak, és alaposan meg kell gondolniuk, mikor folytatják az útjukat. A puszta felszállás is nagy energia-igénybevételt jelent számukra, ha azonban egyszer a levegőbe emelkedtek, akkor hatalmas távolságokat képesek megtenni az óceánok felett.

Úgy látszik, a Méhes Miklós által fotózott sarki búvár jól érezte magát Békéscsabán, a Fás-tavon, és emlékezetébe véste, hogy ide vissza kell térnie.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában