Közadakozás

2023.09.15. 19:20

Újraszentelték a Szent Antal temetőben lévő keresztet Újkígyóson

Újraszentelték a felújított keresztet Újkígyóson, a Szent Antal temetőben pénteken délután. A Kereszténydemokrata Néppárt „Fogadj Örökbe egy Keresztet” néven indított korábban országos kezdeményezést, ennek keretében Újkígyóson is több keresztet vett gondozásába a párt helyi szervezete. A kápolna melletti márvány feszület munkálataira közadakozással gyűjtötték össze a szükséges forrást.

Gyemendi Réka

Közadakozásból újult meg a 83 éves márványkereszt Újkígyóson, a Szent Antal temetőben.

Fotó: Bencsik Ádám 

A keresztek Isten erejének és bölcsességének jelei, általa az Istennel való kapcsolatunkat erősíthetjük fogalmazott Szebellédi Zoltán, a KDNP helyi elnöke. Mint mondja, többnyire rendben vannak a keresztek a településen a gondoskodó kezeknek köszönhetően, azonban voltak, melyek tisztításra, felújításra vártak. A KDNP elnöksége ezek közül hármat vett a gondoskodásába a Fogadj Örökbe egy Keresztet program keretében. Kettőt a templomnál, egyet pedig a Szent Antal temetőben, a kápolnánál.

Utóbbi felújítása nagyobb munkát igényelt, mely magában foglalta a márvány felcsiszolását, a törött vagy hiányzó részek pótlását és a felirat újra festését is. Mindez 350 ezer forint forrást igényelt, mely összeget közadakozásból gyűjtöttek össze a településen csupán másfél hónap alatt. Szebellédi Zoltán elárulta, céljuk volt, hogy a kígyósi búcsú idejére elkészüljön a renoválás, és 83 év elteltével a közös kereszt méltó állapotba kerüljön. Felújítását 39 család vagy szervezet támogatta, mellettük pedig több névtelen támogató is hozzájárult. 

Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja úgy fogalmazott, a kereszt Isten szerető kegyelmének jele, a keresztfa pedig az ókori világ legborzalmasabb kivégzőeszköze, de a megváltó nagypénteki halálával a halál fájából az élet fájává sarjadt. 

A kereszt a hitében erős embernek a megváltást, a szeretet hatalmát, az élet diadalát jelenti a pusztulás, az elmúlás felett, és ahelyett. A kereszt máig élő emléke annak az ősi hagyománynak, hogy a keresztutakra, az egymást keresztező utakra, kiemelt pontokra és határokra keresztet állítottak, hisz ezeken a metszéspontokon a gonosz fokozottabban támad, így Isten oltalmába kell ajánlani – hangsúlyozta. Hozzátette: a Kárpát-medencében épülő, megújuló templomok, felszentelt keresztek a keresztény Európa védőbástyái.

Dr. Takács Árpád: a megújuló templomok, felszentelt keresztek a keresztény Európa védőbástyái. Fotó: Bencsik Ádám

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy ahogy fogalmazott egy olyan hedonista világban, ahol többen hazánk tudatos vallástalanításán dolgoznak, a Kereszténydemokrata Néppárt felhívása mégis termékeny talajra hullott, Újkígyóson is. 

Harangozó Imre néprajzkutató a kereszt és a temető jelentőségéről, fontosságáról beszélt. Elmondta, a kígyósiaknak ez a sírkert nem csak követ, járdát és fákat jelent, hisz itt nyugszanak az őseik, felmenőik, így egy nagyon személyes terük. Ismertette, a márvány kereszt elődje egy fából készült feszület volt bádogkorpusszal, amikor pedig ennek utódját, a márványkeresztet a II. világháború idején felállították, már az is egy komoly beruházásnak számított. Azzal a céllal készült, hogy aki eljön a temetőbe, fejet tudjon hajtani még azon elhunytak előtt is, akiknek nincs már ismert sírhelyük a temetőben.

Harangozó Imre:  a kígyósiaknak ez a sírkert nem csak követ, járdát és fákat jelent. Fotó: Bencsik Ádám

Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a Területfejlesztési Miniszter hivatalának miniszterhelyettese azzal kezdte, a felújított kereszt átadása különleges alkalom, hiszen eddig összesen 163 keresztet fogadtak örökbe a kezdeményezés keretében, de ilyen gyorsan, ilyen szépségben még egyik sem újult meg.

Dr. Latorcai Csaba: Újkígyóson fontosnak tartják őseink hagyományainak folytatását. Fotó: Bencsik Ádám

Hangsúlyozta, ez egyrészt az újkígyósiak páratlan összefogásnak köszönhető, hiszen pár nap alatt mindenki a lehetőségeihez mérten olyan összeget adományozott, hogy elindulhatott a munka. Ahogy fogalmazott, olyan időket élünk, amikor nem könnyű sem tízezer, sem ezer forinttal hozzájárulni az ilyen kezdeményezésekhez. A másik oka annak, hogy a kereszt ilyen hamar megújulhatott, az, hogy Újkígyóson fontosnak tartják őseink hagyományainak, a keresztény hagyományoknak a folytatását. 

A felújított keresztet végül Ilyés Zsolt plébános szentelte meg. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában