Jelkép

2023.09.15. 13:19

A békéért és a cigány holokauszt emlékére állítottak keresztet Eleken – galériával

Sok évtized után újra lett keresztje Eleknek Szelezsán György polgármester kezdeményezésére. A jelképet az önkormányzat, a Sarlós Boldogasszony Plébánia, valamint az Eleki Cigány Nemzetiségi Önkományzat közösen állította a békéért és a cigány holokauszt emlékére. A kereszt ünnepélyes megáldását és szentelését pénteken tartották.

Vásári Erzsébet

A most felállított kereszt a városnak és annak is jelképe lesz, hogy továbbra is a keresztény nézetek szerint nevelik gyermekeiket.

Fotó: Vásári Erzsébet

Szelezsán György elmondta, őseink véres harcok útján, áldozatokkal szerezték meg földünket, amit több mint ezer éve az otthonunknak nevezünk. Hazánk megtartása azonban nagyban köszönhető a keresztnek és Szent István királyunk szellemiségének. Hozzátette, Elekre is vonatkozik az, hogy a kereszt tartotta meg, hiszen a török dúlást követően a település lakossága elnéptelenedett sok másikhoz hasonlóan, majd a betelepítésnek köszönhetően immár 299 éve újranépesült a terület, ami mára egy négynemzetiségű város lett, megmaradva a keresztény kultúra mentén. Hangsúlyozta, a most felállított kereszt a városnak és annak is jelképe lesz, hogy továbbra is a keresztény nézetek szerint nevelik gyermekeiket.

Id. Drágos József, az Eleki Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elárulta, gyermekkorában az új kereszt helyétől nem messze egy állatfelhajtónál állt egy szent kereszt, amihez hétvégente mindig virágot vittek. 1959-60 környékén azonban azt a keresztet eltávolította az akkori hatalom. Hozzátette, bár az eredeti helyre egy épület miatt már nem lehetett új keresztet állítani, viszont találtak neki új helyet, és közös erőből, illetve akaratból újra lett keresztje Eleknek.

Szebellédi Zoltán, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Békés vármegyei elnöke kifejtette, az útmenti kereszteknek a magyar népi hagyományok szerint a településhatárok megjelölésében, a zarándokútvonalak kijelölésében, valamint a mezőgazdasági területek megáldásában van szerepe, és a teremtő világban való felelős jelenlétre figyelmeztetnek. Amikor pedig az ilyen keresztek megtartására, felállítására, vagy újraállítására törekszünk, akkor kapaszkodóként és lelki útjelzőként gondolunk rájuk. Hiszen a kereszt egyfajta életfa, ami az emberiség számára a megváltást jelenti. A mai feldúlt világban pedig újra nagy szükségünk van rá.

Dr. Latorcai Csaba államtitkár, területfejlesztési miniszterhelyettes, a KDNP ügyvezető főtitkára elmondta, hálás a KDNP vármegyei szervezetének, az Eleki Cigány Önkormányzatnak, a Sarlós Boldogasszony Plébániának és az eleki önkormányzatnak, valamint a támogatóknak azért, hogy Eleken újra keresztet állítottak. Hozzátette, ez az ünnepség hitvallás is egyben, vagyis kiállás a hitünkért és meggyőződésünkért. Ez különösen fontos a mai, veszélyekkel teli időkben, amikor egyre nehezebb hallatni a hangunkat és hirdetni az élet igenlését.

Az ünnepi beszédek után a város egyházainak képviselői megáldották és megszentelték az új keresztet. Az eseményen tiszteletét tette Zalai Mihály, a vármegye önkormányzatának elnöke is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában