Sivatagban, olívaligetben, makadámdió-farmon is megszállt már a nagyvilágot járó fiatal házaspár

Álmok, utazások, életmód

Bagladi-Salamon Lilla bűvész-művész családból származik, édesapja Salamon László. Amióta az eszét tudja, élete része az utazás.

– Bár a férjem, Ákos "teljesen normális" családban nevelkedett, szüleinek polgári foglalkozása van, mire egyetemen egymásra találtunk, már "elromlott", amikor csak tehettük, mentünk valamerre – kezdte Lilla. Ákos először Európát járta be a barátaival, kocsival, vonattal, ami adódott. Arra a pillanatra, amikor a világjárás komolyan megfordult a gondolatai között, tisztán emlékszik. 

– Montenegróban ültem egy mólón, néztem a helyi halászokat, ahogy rakodták ki a fogást. A háttérben csinos kőházikók álltak, friss szél fújt, a férfiak nevetgélve dobálták a halakat. Az jutott eszembe, pár napon belül mehetek vissza az irodába; zötykölődhetek a buszon, meredhetek a képernyőre egész nap. Bevillant, talán ezeknek az embereknek az élete jobb mint az enyém, pusztán mert máshol élhetnek, minden nap láthatják a tengert, a munkájuk a szabadság érzésével tölti el őket – sorolta Ákos, aki ezután kezdett még többet utazni, de már nem turistaszemüveggel nézte a világot. Kíváncsi lett, milyen a Föld különböző szegletein élni. Figyelte, hol mennyibe kerül a lakhatás, a kiló kenyér. Párjával, későbbi feleségével, Lillával eljutott Európa legtöbb országán túl - a teljesség igénye nélkül - Oroszországba, Törökországba, Egyiptomba, Kambodzsába, Burmába, Thaiföldre, Szingapúrba, Indonéziába, Malajziába, Japánba, Kínába, Dél-Koreába, Tajvanra, Ausztráliába, Új-Zélandra, Ománba, Dubaiba, Katarba, Chilébe, Uruguayra, Kubába, Costa Ricára, Mexikóba, valamint az Egyesült Államok több pontjára is. Nemrég Thaiföldről utaztak Vietnámba, aztán megnézték Indiát és Jordániát.

Világjárvány, rizikó, visszaút

Annak idején az ő életük forgatókönyvét is átírta a Covid. Éppen Burmában jártak, amikor érződött már, nem szimpla helyi járvány van alakulóban, hanem komolyabb, globális problémák kerekedhetnek. Hazaérkezésük után két héttel el is rendelték a lezárásokat. Autóval még 2020 nyarán tettek egy mini Európa-körutat, de aztán azt is félbevágta a járvány a dán-svéd határon. Kiderült, ha beutaznak Svédországba, kijutni majd csak a balti kisállamok felé fognak tudni, ami elég rizikósnak látszott a folyton változó szabályozások miatt. Végül visszafordultak Magyarországra.

Ízek, kalandok, élmények

– Olcsóbb országokban, mint például Kambodzsában, Burmában egy közepesen lepukkant balatoni szállás áráért luxusban aludhatunk. Drágább országokban, mint Ausztrália, Amerika, sokszor sátraztunk, ami teljesen más élmény, nem mellesleg pénztárcabarát. Olyan helyekre jutottunk el, ahol csak aranyáron lehetne megszállni. Az amerikai Sequoia Nemzeti Parkban például több mint kétezer éves, nyolcvan méter magas fák között raktunk tábortüzet az egész napos túrázás után. Öntöttvas serpenyőben sercegett a vacsoránk, beszélgettünk az élet nagy dolgairól, elalvás előtt a csillagokat néztük. Új-Zélandon egy gleccserben gyönyörködtünk, amikor reggel a sátor zipzárját kinyitva vártuk, hogy a kávéhoz felforrjon a víz a kis gázrezsón. Giccsesen hangzik, de ezek az érzések és látnivalók csak a "rusztikus", nomád szállásokon élhetők át – sorolta Lilla. Hozzátette, a kempingezés nem mindig idilli, sokszor beállt a derekuk, a nyakuk, és néha esélyes volt, hogy a sátorból kimerészkedve medvével, krokodillal, kígyóval, vagy skorpióval találják magukat szemben.

– Az amerikai Death Valleyben és Valley of fire kempingben nem értettük, naplemente után miért lila fényű fejlámpával mászkálnak az emberek. Aztán két éjszakányi nyugalom után megtudtuk a szomszédunktól, hogy nem érdemes csak úgy vécére botorkálni, mert a helyi, „mérges” skorpiók a sötétben különösen aktívak, csak UV lámpával lehet az ízeltlábúakat észrevenni. Utána kétszer is meggondoltuk, kell-e pisilnünk – mesélte Lilla, aki igyekszik mindent előre elolvasni az úticélról, ám néha nem tudják mit nem tudnak, előfordulnak hiányosságok. Ahogy fogalmaztak, Ausztráliában volt a "legparásabb" a sátrazásuk, ugyanis megtudták, hogy az általuk választott szálláson korábban krokodil támadt valakire.

– Napokig virrasztottam, Ákos persze berakta a füldugóit és első napsugárig húzta a lóbőrt – emlékezett vissza Lilla, hozzáfűzve, a hostelekből mostanra már kinőttek, de első útjuk óta szeretnek rövidtávú szálláshelyeken megszállni, szobát kivenni, mindig sok érdekes emberrel találkoznak. Kalandok sorába keveredtek; Ausztráliában makadámdiófarm közepén, az Atacama sivatagban, ötezer méter felett, flamingókkal teli lagúnák közelében, Olaszországban meg olívaligetben laktak. Új-Zélandon lerobbant a bérelt kocsijuk a semmi közepén, egy nyolcvanéves, kedves néni sietett a segítségükre.

– Nem akadt vontatókötele, ezért állatokhoz használt két méteres kampós láncszörnyeteggel húzott minket el éjszaka. Halálfélelmünk volt, nem tudtuk, jól lát-e a nagy szemüvegével. Folyton fékezgetett, így a lánc nem maradt feszes és szikrázott amikor földhöz ért. Persze túléltük, a megpróbáltatások után a fakunyhója is tökéletes szállásnak bizonyult – sorolták élményeiket az utazók, akik igyekeznek a világ különböző pontjain minden helyi ízt megkóstolni. Az útszéli, nem feltétlenül bizalomgerjesztő árustól is szívesen vásárolnak, de ha van lehetőségük, főznek. Elmondták, bármenyire is izgalmas alkalomadtán füstölt cápát vagy éppen grillezett csirkeaortát enni, a pörköltöt galuskával, ecetes uborkasalátával a világ túloldalán is meg lehet kívánni. Ákos elárulta, ő azért a bangkoki kínai piacos élménye után óvatosabb.

– Thaiföldön még élveztük, hogy olyan útszéli helyeken eszünk, ahol halmokban áll a szemét. Sokkolva mikrobiológus édesanyámat, lőttük a szelfiket a nénikről, akik az útszéli patakban mosták az edényeket, amikben aztán főztek, tálaltak. Bangkokban viszont összeszedtem egy komoly felső légúti betegséget egy kis gyomorrontással fűszerezve, ami a burmai Yangonban jött ki igazán. Ott működik a világ legrosszabb közegészségügye, silányabb, mint Jemenben vagy Szomáliában. A kórházi tartózkodást ajánlatos elkerülni, ha valamiért tűvel szúrnának meg, inkább sajátot kell vinni. Újrahasznosítják ugyanis az injekciós tűket, s nem mindig sterilizálnak közben. Amikor negyvenfokos lázzal feküdtem, épp csak, hogy el tudtam támolyogni a vécéig, akkor azért aggódtam – részletezte Ákos. Hozzátette, öröm volt az ürömben, hogy a legtöbb távol-keleti országban a gyógyszerkiadást nem szabályozzák, nincsenek receptek, mindent meg lehet venni. Egy magyar orvos- és gyógyszerészbaráttal folytatott videós konzultáció után Lili viszonylag könnyen tudott széles spektrumú antibiotikumot szerezni, amivel Ákos leküzdötte a kórt.

– Amikor a történtek után pár nappal egy bagani főzőiskolában szorgoskodtunk, már máshogy néztem a helyi piacon hűtés nélkül tárolt kopasztott csirkékre, amiket lapáttal dobáltak fel egy koszos kisteherautó platójára. Amikor a főzés végén megkínáltak, óvatosan nemet mondtam. Elkezdtem értékelni a kiszámítható kis éttermeket, ahol valamennyire betartják a higiéniai előírásokat – összegezte Ákos.

A piszkos anyagiakról elmondták, sikeresek voltak a munkájukban, szinte mindig jó cégeknél dolgoztak, jó fizetésekért. A világjárás előtt Ákos egy Szilikon völgybeli IT cégnél, Lilla pedig a Microsoftnál tevékenykedett. Felmondtak, tehát nincs fix hely, ahova visszavárnák őket, de Amerikában nagyon jó a munkaerőpiaci helyzet, ha valaki dolgozni akar, nem kell aggódnia a megélhetés miatt.

– Miközben jól kerestünk, messze a lehetséges életszínvonal alatt éltünk. Sikerült addig csökkentenünk a kiadásainkat, amíg azokat le tudtuk fedni passzív jövedelemmel. Kis lakásban laktunk, régi kocsival jártunk, olcsó telefonokat használtunk. Bevételeink több mint hatvan százalékát félreraktuk, ingatlanokba fektettük. A felújításokat mi végeztük el, válaszfalat építettünk, parkettáztunk, csempét raktunk munka után. Az egészet kíméletlenül terveztük, dokumentáltuk. Hét éve minden elköltött fillérünket vezetjük egy applikációban, hó végén összesítjük, pontosan tudjuk, milyen tételekre mennyit költünk. Ám ennél sokkal fontosabb a stabil párkapcsolatunk – részletezték. Ákos és Lilla tizenkét éve vannak együtt, hét éve házasok. Voltak nehéz időszakaik, de mindig támogatták egymást, egy pillanatra sem tévesztették szem elől a közös célokat. Nem érzik úgy, hogy bármi csodálatra méltót tesznek, csak követtek néhány egyszerűnek tűnő pénzügyi szabályt, és ezekhez kíméletlenül ragaszkodtak, s tény, hogy eleve stabil családi háttérrel és jó végzettséggel vágtak neki a felnőtt létnek. Hangsúlyozták, szeretik Magyarországot, ahol barátaik, családjaik élnek, ahol finomak az ételek, barátságosak a tájak és beláthatóak a távolságok. Naponta változik, hol képzelik el az életüket hosszú távon. Vágynak otthonra, és arra, hogy megtalálják a helyüket a világban. Minél többet látnak belőle, annál jobban kinyílik előttük, mindenütt lelnek valami pluszt – rendezettségre való igényt, szabályszerűséget, nyitottságot, kedves mentalitást, élhetőséget, jó oktatást, stabil egészségügyet, amit szívük szerint hazahoznának. Tudják, hogy tökéletes hely nem létezik, de a számunkra fontos dolgok alapján már körvonalazódik az irány, az élhető kontinens.

– Japánban amikor kórházba kerültem, nem beszélt senki angolul, én meg nem beszéltem japánul. Fél óra alatt szereztek angol tolmácsot, addig pedig mindenkinek volt egy kis fordító gépe, amivel kommunikáltunk. A sürgősségire való belépéstől odáig, hogy teljes vérképet, ultrahangot, EKG-t, három szakorvosi vizsgálatot és egyesével a nevemre felcímkézett gyógyszereket megkaptam, mindössze három óra telt el. Lenyűgöző volt. Amerikában meg nem tudok úgy sétálni egy kisvárosban, hogy a szembejövő rám ne köszönne, vagy legalább ne biccentene. Amikor kiköltöztünk, posztoltam egy helyi Facebook csoportba, hogy nyelvet szeretnék gyakorolni, lenne-e kedve sétálni és beszélgetni velem valakinek. Csaknem tízen írtak szinte azonnal. Első szállásadónk tudta, nem ismerünk kint senkit, így a családi, baráti ünnepekre is mindig meghívtak minket. Távol az otthoniaktól, velük karácsonyoztunk, együtt szeltünk hálaadáskor a pulykát, azóta is összejárunk – sorolta benyomásait Lilla.

A házasok legutóbb Ázsiát járták be, ami szerintünk tökéletes hely arra, hogy az ember teljesen kiszakadjon a megszokottból. Teljesen más a kultúra, a gasztronómia, a vallás, az illatok, a növények.

– Mielőtt hazalátogatunk Magyarországra, eljöttünk feltöltődni. Két-három hét után teli vagyunk kreatív ötletekkel, tenni akarással – tették hozzá.