Kétnapos fesztivál

2023.09.23. 13:27

Minden a lecsóról szól majd Békéscsabán

Újra Lecsófesztivált rendeznek Békéscsabán, mégpedig jövő hét végén, szeptember 30-án, szombaton és október 1-jén, vasárnap – ismertette a szervező, Frankó Attila szombaton a békéscsabai piac újonnan épült részén, látványfőzéssel egybekötött sajtótájékoztatón.

Licska Balázs

Ahogy szombaton a piacon, úgy jövő szombaton a fesztiválon is készít, kóstoltat majd lecsót Frankó Attila

Forrás: Frankó Produkciós Iroda Kft.

Emlékeztetett, hogy az első Lecsófesztivált az országban Békéscsabán rendezték, 2001-ben, a békéscsabai rendezvény több alkalmat élt meg. Legutóbb két éve szervezték meg, és a mostani immár a 15. lesz, ezúttal a Gabonamúzeum ad otthont neki.

Amíg szombaton Frankó Attila készít és kóstoltat mintegy száz adagnyi lecsót – ahogy azt tette most is a piacon –, addig vasárnap lecsófőzőversenyt szerveznek. Az induló csapatoknak egy-egy kilogramm paprikát, paradicsomot, hagymát biztosítanak, és lehet továbbra is jelentkezni, minden egyes gárdát jutalmaznak. A zsűri elnöke Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács lesz.

Hangsúlyozta, hogy az ingyenes rendezvény keretében számos programot kínálnak a kilátogató gyermekeknek, családoknak. Készülnek termelői piaccal, valamint színpadi bemutatókkal és műsorokkal, amelyek során főleg helyi fellépőknek és tehetségeknek adnak lehetőséget.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában