2023.09.30. 15:04
Megkezdődött a kétnapos Lecsófesztivál Békéscsabán, a Gabonamúzeum területén
Megkezdődött a kétnapos, szombaton és vasárnap zajló Lecsófesztivál Békéscsabán, a Gyulai úti Gabonamúzeum területén. Amellett, hogy mind a két nap a lecsóról szól és lecsót is kóstoltatnak; termelői piaccal, fellépők sorával számítanak az érdeklődőkre, a kisgyermekes családokra pedig többek között gyermekműsorokkal és ingyenes ugrálóvárral.
A két nap alatt több száz adag lecsót készít és kínál ingyenesen Frankó Attila. Fotó: Licska Balázs
A szervező, Frankó Attila elmondta, hogy 2001-ben szervezte meg az első Lecsófesztivált – az országban az elsőként Békéscsabán –, a mostani pedig a bizonyos kihagyások miatt a 15. alkalom.
A két nap során összesen 300-500 adag lecsót készít és kínál térítésmentesen, de brindzás haluskára is számíthatnak az ínyencek.

– A füstölt szalonna és a csabai kolbász a lelke a jó lecsónak – fogalmazott. Hozzátette, hogy kizárólag helyi, termelői alapanyagokat használ, a hagyma például Békés és Békéscsaba közötti termőföldről, a paradicsom Kondorosról, a paprika Magyarbánhegyesről érkezett, a füstölt szalonna és a kolbász pedig természetesen Békéscsabáról. A lecsó mellé lőkösházi kenyeret kínál.
Kiemelte: sokszor bele sem gondolunk, hogy mennyi érték rejlik a környékben, és hogy helyi alapanyagokból milyen csodálatos étkek születhetnek.
A lecsó készítésével kapcsolatban hozzátette, hogy fűszerpaprikával, sóval és borssal spékeli meg, és szerinte nem szabad teljesen átfőzni.
A kétnapos fesztivál keretében vasárnap 14 órától főzőversenyt is rendeznek, várhatóan mintegy húsz csapat részvételével.