Fejlesztés

2023.09.06. 16:56

Bölcsőde épül Apácán, nyolc kisgyermeknek biztosítanak napközbeni ellátást

Csanádapácán járt a 4. számú választókerület országgyűlési képviselője, Erdős Norbert. Oláh Kálmán polgármesterrel megnézték, hogy haladnak az apácai mini bölcsőde épületének munkálatai.

Csete Ilona

Oláh Kálmán és Erdős Norbert az építkezésen

Forrás: Facebook

Az eredeti költségvetést a szankciós politika nyomán bekövetkezett áremelkedések miatt többletforrásokkal kellett kiegészíteni. Ennek előteremtése nagyon nehéz volt, hiszen az országban nagyon sok projektet érintett a probléma. Küzdelmes tárgyalások után végül sikerült több mint 14 millió forint ráemelést elnyernünk, így a munkálatok 𝟭𝟲𝟰 millió 𝟯𝟵𝟱 ezer 𝟵𝟬𝟰  forint rendelkezésre állásával megkezdődhettek. A Szent Gellért út 42. szám alatti intézmény a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működik majd – számolt be közösségi oldalán a politikus.

Az új bölcsőde 2-3 fő foglalkoztatása mellett 8 kisgyermek napközbeni ellátására lesz alkalmas. Nagy segítséget jelent ez a csanádapácai fiataloknak, de fontos megemlíteni, hogy kapacitástól függően lehetőség lesz akár Gerendásról, Pusztaföldvárról, Medgyesbodzásról és Csabaszabadiból is felvételre jelentkezni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában