Sláger

2023.09.10. 14:30

Berobbant a lecsószezon, most érdemes főzni és eltenni télire Békésben is

Az ősz elejének egyik legnagyobb slágere a lecsó, amit számos módon elkészíthetünk, de akár húsok mellé is tökéletes. Ráadásul idén az alapanyagai is jó termést hoztak. Akik Békésben a kertjükben termelik meg a hagymát, paprikát, paradicsomot, télire is eltesznek a magyar gasztronómia egyik legnépszerűbb ételéből.

Nyemcsok László

Halustyik-Ancza Nikolett és Bagyinka Pál

Fotó: Für Henrik

Ambrus György kétegyházi származású, Gyulán élő mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke elmondta, kétegyházi származását azért emeli ki, mert csoda volt, ami abban a kertben termett. Természetesen a lecsó alapanyagai is a hagymától a paradicsomig.

– Nincs annál jobb, mint amikor az ember azt eszi, amit megtermel, azoknak a növényeknek a terméseit fogyasztja, amiket a nap érlelt meg. Tudja, hogy mitől egészséges az étel, kerüli a mesterséges ízfokozókat és az adalékanyagokat – hangsúlyozta Ambrus György. –  A természetes adalékok, ízanyagok viszont mehetnek bele bőségesen – sőt, ízlés szerint kötelező is használni ezeket – a füstöltszalonna-kockáktól, a tojástól a rizsig, a kolbászig.  Én a tarhonyát külön készítem, aztán dúsítóm vele a lecsót. A füstölt szalonnánál arra vigyázni kell, hogy megvan a maga sója, tehát a túlsózást el kell kerülni.

 

Az olimpiai aranyérmes mesterszakács kitért arra is, hogy színes borssal is megbolondítja a lecsót, és a füstült szalonna néha már csöpögő darabjait teszi bele, ami szintén felturbózza az ételt. Ambrus György híve annak is, hogy, egy kis erős paprika szeletelve kerüljön az ételbe, mert Békésben ennek hagyománya van. Ne nagyon csípjen, de adja meg a „bukéját” a lecsónak.

 

Gulyás Tamás, a békéscsabai Szőke és Társai Kft. zöldség- és gyümölcsosztályának vezetője elmondta, valóban ez a két hét a lecsófőzés és a télire eltevés időszaka, mert most a legolcsóbbak az alapanyagok. Ami legalább ilyen fontos, ezek háztáji, minőségi alapanyagok, amiktől a lecsónak csodálatos az  íze.

– Az egy hónappal ezelőtti árakhoz képest 40 százalékkal csökkent a paprika ára, itt tart nagyjából a paradicsomé és a hagymáé is – ecsetelte Gulyás Tamás. – Ilyen árak mellett valóban érdemes eltenni télire is lecsót. Szerencsére sokan őrzik ennek a hagyományát Békésben.

 

Több Békés vármegyei önkormányzatnak van konyhakertje, ahol többféle zöldséget termel a közfoglalkoztatásban, amiket többnyire a helyi közétkeztetésben használ fel.

 

– Most sokkal jobbak lettek a termések, mint a múlt évben, hiszen több volt a csapadék. A paprika kiváló minőségű, de a paradicsomnál a „vészbetegség” sokat elpusztított, így kevésbé bőséges, mint, amire számítottunk – hangsúlyozta Hankó János, a békéscsabai Stark Adolf Kertbarát Kör elnöke. – A lecsónál is fontos, hogy mindig friss zöldséget tartalmazzon, lehetőleg ne ismeretlen boltban vásároltat, hiszen arról nem tudni, mivel kezelték, permetezték, ráadásul lehet, hogy nem is hazai.

A Mindmegette.hu oldalán elárulják, hogyan is készül az ízletes lecsó

 

Mint írták: nem kell hozzá más, csupán két fej hagyma, olaj vagy zsír, só, 80 dekagramm paprika, 40 dekagramm paradicsom, egy evőkanál pirospaprika, valamint 5 dekagramm füstölt szalonna.

 

Az elkészítése is egyszerű. Elsőként a paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, majd gerezdekre vágjuk. A paprikát megmossuk, kicsumázzuk, ereit és magjait eltávolítjuk, ezt követően pedig ujjnyi vastag karikákra szeljük. A hagymát meghámozzuk, és apróra felkockázzuk, míg a szalonnát szintén apró kockákra vágjuk. Hozzátették: az olajra mehet a szalonna, amelyet mérsékelt tűzön a zsírjából kisütünk. Megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával, rádobjuk a paradicsomot, végül ízlés szerint megsózzuk.

Ezután visszatesszük a tűzre, és néhány percig fedő nélkül forraljuk. Utána beleforgatjuk a paprikát, és félig lefedve, mérsékelt tűzön puhára főzzük mintegy 15 perc alatt. Végül jöhet a kóstolás és, ha még szükséges adhatunk hozzá sót. Friss kenyérrel tálalva a legfinomabb.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában