Békés vármegye

2023.08.06. 06:35

Módosul a menetrend néhány vasútvonalon

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Beol.hu

Fotó: MW-archív

A Békéscsabáról 5:20-kor induló és a Békéscsabára 22:48-kor érkező Csabai Tekergő expresszvonatok (1972, 1973) Budapest-Újszász felé kerülő útirányon közlekednek.

A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon augusztus 27-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Kétegyháza−Lőkösháza állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt. 

Pótlóbusz közlekedik a Lőkösházáról a Keleti pályaudvarra 6:18-kor induló Békés InterCity (IC 759) helyett Békéscsabáig, továbbá a személyvonatok helyett Békéscsaba és Lőkösháza között. A buszok Békéscsabán és Lőkösházán a vasútállomás előtti térről indulnak, illetve oda is érkeznek, azonban Kétegyházán nem érintik a vasútállomást: a Gyulai úton, a Szent Imre utcai Volánbusz megállóban állnak meg. A nemzetközi InterCity-k továbbra is a teljes útvonalukon járnak, a belföldi kocsicsoportjuk csak a Keleti pályaudvar és Békéscsaba viszonylatban közlekedik.

A Békéscsaba−Kötegyán−Vésztő vonalon augusztus 27-ig a Békéscsabáról Vésztőre 22:43-kor induló személyvonat (37638) módosított menetrend szerint közlekedik a Kétegyháza és Lőkösháza közötti pályakarbantartás miatt.

A MÁV Szeged-Békéscsaba vasútvonalán Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között is karbantartást végeznek augusztus 21-től. A korlátozás első hetében, augusztus 28-ig a vasútvonalon és a villamoshálózaton egy időben zajló munkálatok miatt jelentősen változik a közlekedési rend Szeged és Hódmezővásárhely között.

A Szeged-Békéscsaba vonal esti személyvonatai csak Hódmezővásárhely és Békéscsaba között közlekednek, Hódmezővásárhely vasútállomásnál a szegedi pótlóbuszokhoz biztosítják a csatlakozást. Az esti legutolsó, Hódmezővásárhelyről Orosházára induló személyvonat helyett pótlóbusz indul 23:26-kor.

Szeged állomáson augusztus 5-ig karbantartást végeznek, ezért a Budapest-Cegléd-Szeged és a Szeged-Békéscsaba vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

A Szeged–Békéscsaba, illetve Szeged–Orosháza közötti személyvonatok végállomása Szeged-Rókusra került át. Szeged állomás és Szeged-Rókus között mindkét irányban a vasútvillamosokkal utazhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában