2023.07.27. 09:50
Pontváró bulin izgultak a középiskolások Békéscsabán is - galériával, videóval
Több száz fiatal vett rész az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért pontváró buliján, szerda este, a Csabagyöngye stégjén.
A programot Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere nyitotta meg, aki elmondta, a középiskolai tanulmányok egyik legfontosabb eseménye az a pillanat, amikor kiderülnek a felvételi eredmények. Beszédében megköszönte az EBI munkáját. Hozzátette, ez a hatodik alkalom, hogy ők szervezik. Felidézte, az egyesület hamarosan 10 éves lesz. Kitért az egyesület által végzett munkára, többek között a Mentorprogramra is. Munkájukat országos szinten is egyedülállónak nevezte az alpolgármester.
Nem véletlenül nyerték el a Békéscsaba ifjúságáért kitüntetést
- hangsúlyozta.
Mindenkinek szurkolok és kívánom, hogy az a pontszám jelenjen meg a telefonján, amit vágyott. Hajrá fiatalok és ne felejtsétek, Békéscsaba hazavár
- zárta a beszédét.
Az alpolgármester mellett a rendezvény szervezője, az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért tagjai is köszöntötték a megjelenteket. Puju Kevin, az EBI kommunikációs munkatársa megköszönte a támogatóknak a segítséget és kiemelte, nélkülük nem jöhetett volna létre az esemény.
Kalina Gábor az EBI egyesület elnöke elmondta, idén bővítettek a rendezvényen. Hozzátette, az eseményt minden évben másik csapat koordinálja, a szervezést végző projektcsapatot új és régi tagokból áll.
Idén egy sokrétű és sok rendezvénnyel tűzdelt programot tudtunk megvalósítani
– zárta mondandóját.
Kardos Gréta és Gémes Dávid az EBI alelnökei is köszöntötték a kilátogatókat és sok sikert kívántak a felvételizőknek.
A stégen, illetve a Csabagyöngye előtt és a parkolóban négy órától folyamatosan gyülekeztek a fiatalok, voltak, akiket elkísértek a barátaik, és néhány szülő is ott volt a várakozás ideje alatt.
Pont Ott Party Békéscsabán
Fotók: Bencsik ÁdámAhogy közelített a 8 óra, úgy vált érezhetően feszültebbé a hangulat, kissé elhalkultak a mosolygós beszélgetések is, és egyre többen kezdték el nyomogatni telefonjaikat. Azután az első örömkiáltások már 8 órakor felharsantak, majd folyamatosan jöttek az újabb és újabb üdvrivalgások. Az est szervezői folyamatosan szólították is meg egy-egy rövidebb-hosszabb interjúra a felvett diákokat. Negyed 9 körül a rendezvény területén mindenhol ölelkező diákokat lehetett látni.
Az ELTE pszichológia szakjára jelentkeztem. És felvettek
– mondta önfeledten egy jövőbeli egyetemista.
Anglisztika szakos leszek
– kiabálta be egy fiatal női hang a tömegbe.
A komoly hangzavarban néhány fiatallal mi is váltottunk néhány szót. Mint megtudtuk, Ákost a Szegedi Tudományegyetemre vették fel és mérnökinformatikus lesz. Edit az ELTE kommunikáció és médiatudományi szakára, Anna pedig a Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára nyert felvételt.
Nemcsak középiskolások, hanem az idősebb generáció tagjai is képviselték magukat a rendezvényen. Egyikükről kiderült, nem kísérő, hanem ő is felvételiző. A 39 éves Páltól megtudtuk, 3 szakmával a zsebében jelentkezett Kecskemétre járműmérnök szakra. Elárulta, szeret tanulni és fontos számára az új ismeretek megszerzése.
A legnagyobb motivációt a 18 éves lányomtól kaptam meg
– avatott be minket.
A bulizó fiatalok között volt olyan is, akit a ponthatárok most nem érintettek.
Én idén csináltam előrehozott érettségit, de csak jövőre fogok felvételizni. Nagyon várom már
– osztotta meg velünk egy lány, akivel a regisztrációs pult mellett találkoztunk.
Leérettségiztem, de egyelőre nem szeretnék egyetemre menni. Nagyon szeretem Békéscsabát és még nem akarok elmenni innen, szeretnék most egy kicsit dolgozni
– mondta egy lokálpatrióta szemlélettel rendelkező lány, aki a bulizó tömegtől távolabb követte az eseményeket.
A felvételi ponthatárokról részletesebben a felvi.hu oldalán lehet tájékozódni.