Női blézer is készült

2023.06.06. 06:50

Tartanak a szakképző iskolák gyakorlati záróvizsgái Békéscsabán

Már néhány napja zajlanak a szakképző iskolákban tanuló fiatalok gyakorlati záróvizsgái. Hétfőn a Unicon Zrt. békéscsabai központjában a divatszabószakmában – a nőiszabó-szakmairányban tanuló diákok adtak sikeresen és eredményesen számot tudásukról.

Papp Gábor

Hétfőn három olyan diák tett záróvizsgát, akik a divatszabószakmában, azon belül is a nőiszabó-szakmairányban tanultak

Fotó: Jenei Péter

A múlt hét folyamán elkezdődtek a hároméves szakképzésben tanuló szakmunkás fiatalok gyakorlati zárómegmérettetései – nyilatkozta hírportálunknak Hatos Istvánné. Az Unicon Zrt. szakképzési felelőse elmondta, a fiatalok az úgynevezett interaktív, elméleti vizsgákat múlt hónap elején teljesítették, ezekben a napokban pedig a gyakorlati tudásukról, szakmai érettségükről adtak és adnak számot a bizottságok előtt. 

A szakember kifejtette, hétfőn három olyan lány tett náluk záróvizsgát, akik a divatszabószakmában, azon belül is a nőiszabó-szakmairányban tanultak, illetve sajátították el a hivatást az Unicon Zrt.-nél. A nagy múltú cégnél a három diáklány mellett még ketten tanultak az évfolyamban az említett szakirányban, ám ők mentesültek a vizsga alól, mivel olyan kiváló eredményt értek el a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen. Hegedűs Martina a divatszabó – nőiszabó-szakmairányban országos első helyezést ért el, Berndt Anasztázia Veronika hazánk legjobb nyolc tanulója közé, a középdöntőig jutott, és alig maradt le az első három helyezettől. Hatos Istvánné kitért arra, hogy mellettük Bencsik Réka Katica az írásbeli­ fordulón nyújtott kiváló teljesítményt, így a záróvizsgák egy része alól kapott mentességet. Mindannyian a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola diákjai­. 

A múlt héten kezdődtek el a szakmunkások gyakorlati záróvizsgái.
Fotó: Jenei Péter

A hétfőn vizsgázó három hölgynek a megmérettetésen egy megadott ruhadarabot, egy konfekcionált női blézert kellett elkészítenie. Ezt a munkát értékelte a vizsgabizottság, amelynek tagjai áttekintették a tanulók portfólióit, megnézték és természetesen minősítették az előre elkészített vizsgaremekeket, a hozzákapcsolódó dokumentációkat, amelyeket a diákoknak meg is kellett védeniük. A teljes vizsgafolyamat lezárultát követően a fiatalok pedig megkapták az értékeléseiket. Mindannyian sikeresen és eredményesen teljesítették a vizsgakövetelményeket. 
Hatos Istvánné kérdésünkre elmondta, a náluk gyakorlati képzésen részt vevő fiataloknak igyekeznek rendkívül széles körű támogatást és segítséget nyújtani. Mint arról korábban lapunkban is beszámoltunk, a cégnél, illetve annak elődjénél egy kisebb megszakítással már mintegy hatvan éve képeznek szakmunkástanulókat, az 1980-as években volt olyan időszak, amikor csak az orosházi telephelyükön kilencvenkilenc tanuló sajátította el a szakmát. 
A szakképzési felelős kiemelte, a diákok szakképzési munkaszerződéssel tanulnak az Uniconnál, ami egyfajta anyagi biztonságot is garantál a tanulmányaikhoz. Ezenfelül a társaság munkatársai akár alapanyagokkal, akár mintákkal, rajzokkal a hobbijukban, a tananyag melletti fejlődésükben is támogatják a tanulókat, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok kiterjesszék tehetségüket, erősítsék kreativitásukat. 

– Természetesen a legfontosabb, hogy választott szakmájuk csínját-bínját elsajátíthatják itt – hangsúlyozta. – Emellett igyekszünk többek lenni egy szakképző helynél, ezért, ha a diákoknak szükségük van rá, lelki támaszt adunk, és a mindennapok szervezésében is segítjük őket. 

A diákok gyakorlati oktatója a cég munkatársa, Danóné Lovas Györgyi több mint tíz éve foglalkozik már divatszabó- és nőiszabó-tanulókkal. A szakember mindig igyekszik a fiatalokból kihozni a maximumot, és a diákok számára is nagyon sokat jelent mind az Unicon vezetői és munkatársai, mind a szakember segítsége, maximális odafigyelése. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában