Közgyűlés

2023.06.17. 11:57

Számtalan területen segítik a gyerekeket Békéscsabán

Mit tesz az önkormányzat a gyermekekért? – ez is szóba került a közelmúltban a városi közgyűlés ülésén, amikor napirendre vették a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok előző évi ellátásáról szóló beszámolót.

L. B.

20220922 Békéscsaba Az ideihez képest várhatóan 3 milliárd forinttal is többet kell költenie az önkormányzatnak az áremelkedések miatt gázra és áramszámlákra – hangzott el a városi közgyűlés ülésén. Emiatt drasztikus korlátozásokra lehet számítani. Fotó: Für Henrik FH Békés Megyei Hírlap képen: Varga Tamás alpolgármester

Fotó: Für Henrik-archív

Varga Tamás alpolgármester az ülésen kiemelte, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdeke maximálisan teljesül Békéscsabán. Színvonalasak az óvodák, biztosított az orvosi ellátás, nyáron napközis tábort szerveznek, szünidőben is kapnak ebédet a rászoruló fiatalok, ösztöndíjat, védőoltást biztosítanak többek között.

A Fidesz-frakció nevében, sajtótájékoztatón Paláncz György tanácsnok elmondta, hogy bár a város lakosságszáma csökken, 2022-ben kétszázzal több 18 év alatti élt Békéscsabán, mint 2021-ben. Minden erővel azon dolgoznak, hogy megfelelő legyen a fiatalok helyzete. Önként vállalt feladatként például Csaba Baba életkezdési támogatást, tanévkezdési támogatást nyújtanak. A családsegítő és gyermekjóléti központ berkein belül szintén segítik a nehéz helyzetbe került családokat, fiatalokat; a rendőrség pedig a bűnmegelőzésben vállal jelentős szerepet. Az önkormányzat mellett sok civil szervezet foglalkozik a fiatalokkal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában