Testületi ülés

2023.05.30. 15:19

Nem érdeklődnek a családból kiemelt gyerekek után a vér szerinti szüleik Szeghalmon

A napokban elfogadta a képviselő-testület a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolót a településen.

L. B.

Jól működik a jelzőrendszer, hatékonyan dolgoznak együtt az intézmények, a hatóságok a fiatalok érdekében, az összejöveteleken tapasztalatokat cserélnek. A szakemberek rendkívül sokrétű, lelkiismeretes munkát végeznek – mondta Macsári József polgármester, amikor a napokban elfogadta a képviselő-testület a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolót. Hozzátette, hogy többnyire olyan problémák adódnak a gyermekekkel, amelyek visszavezethetők a családra.

– Szomorú, hogy a nevelésbe vett gyermekek után, azt követően, hogy valamilyen nyomós ok miatt kiemelik őket a családból, nem érdeklődnek a vér szerinti szüleik – fogalmazott. Erről a jelentésben is írtak, kifejtve: azon családok esetében eredményes a hazagondozás, akik együttműködőek, és a nevelésbe vétel elrendelését követően rövid időn belül képesek lépéseket tenni a gyermekek hazakerülése érdekében. Tavaly nem volt Szeghalmon olyan család, ahová a gyermekek hazagondozása megvalósult volna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában