Kezet fogott Ferenc pápával a békéscsabai diakónus

– Mi az első gondolata a pápalátogatás kapcsán? Milyen élményeket szerzett?
– Számomra a több százezres szentmise nagyon lélekemelő és a saját hitemet is megerősítő volt. A személyes találkozás az egyházfővel, a közelsége és a beszéde, a hatalmas tömeg, a szentmisét együtt ünneplő hívek ilyen nagy száma, szóval mindez nagy hatást gyakorolt rám. Diakónusként csak rövid ideig szolgál az ember, fél vagy egy évig, így ez nekem egyszeri esemény volt, amibe belecsöppentem és ajándékként éltem meg minden percét.

–Mi volt a tényleges szerepe a szentmise során?
– Én az egyik diakónustársammal együtt a szentatya diakónusaként voltam jelen és mivel ő úgymond elnökölte, de nem celebrálta a szentmisét, így nekünk kettőnknek nem volt kifejezett feladatunk. Másik két diakónustársamnak volt tényleges  szerepe, ők a liturgia bizonyos pontjain igeolvasással szolgáltak. 

– Volt alkalma személyesen találkozni Ferenc pápával?
– Igen, volt. A szentmise végén minden szolgatársával kezet fogott és megköszönte a közös szolgálatot. Hogy ez milyen érzés volt? Egy idős ember kézszorítását éreztem, de amikor a szemébe néztem, akkor életigenlés, öröm és erő sugárzott belőle. Nagy élmény a számomra.

– A háromnapos apostoli látogatásnak mi ön szerint a legfőbb üzenete?
– Az, hogy Isten mindig megbocsát. Ezt mondta el pénteken, amikor papokkal, szerzetesekkel, diakónusokkal, hitoktatókkal találkozott, és ez volt a kiemelt üzenete a fiatalok nagy szombati találkozásakor elmondott beszéde során is. Annyira fontosnak tartotta, hogy a fordítót kérte, ezt a mondatot külön is fordítsa le és háromszor megismételtette a több mint tízezer jelenlévő fiatallal. Úgy mondanám, hogy Ferenc pápa az Isten irgalmas arcát akarta bemutatni hívőknek és nem hívőknek a látogatása teljes idejében. Bízom benne, hogy sokan megértették ezt az üzenetet. Nagyon fontos a számomra, hogy ezt a gyakorlatban is bemutatta. Pénteken, amikor bevonult a Bazilikába, odament Kardos Misi atyához – aki maga is tolószékben ülő mozgáskorlátozott pap –, beszélgetett vele, majd a pápa csókolt kezet neki és megáldotta. A szegedi Kardos Misi atyával még szeminarista koromban volt alkalmam találkozni. Egy hajléktalanotthonban él, önként vonult el oda, ott misszionál. Hatalmas tudású, élő hitű szerény ember. Ferenc pápa ezzel a cselekedetével arra adott mintát, hogy mit ért az alatt – ami szintén jelentős üzenete volt – hogy menjünk el a perifériákon élőkhöz, elesettekhez, szegényekhez, menekültekhez, és mindenkinek arról az irgalmas Istenről tegyünk bizonyságot, aki mindenkit szeret, őket is.  

– Mennyiben ad beszédtémát ez a pápalátogatás az ön hitoktatói munkájában? Mit kérdeznek a hittanos gyerekek?
– Éppen most volt hittanórám nyolcadikosokkal. Nagyon érdeklődők és nyitottak voltak. Megmutattam nekik pár részletet a szentatyának az ifjúsági találkozón elmondott beszédéből és az egyik fiatal bizonyságtételét. Úgy érzem, hogy az ilyen bizonyságtételek, mint amilyet például a szegedi piaristáknál tanuló diák, Krabót Berci elmondott, nagyon fontosak a tinédzsereknek, mert bátorítja őket, hogy merjenek őszintén beszélni a hit dolgairól. A kételyeikről és kérdéseikről is. Ilyenek törvényszerűen és sokakban felmerülnek, és nem a hit elbizonytalanodásának a jelei. Az a fontos, hogy a fiatalok közösségeiben legyen olyan hiteles személy, akitől választ kaphatnak a kérdésekre, és aki eloszlathatja a kétségeket, aki segít találkozni Istennel. A mai hittanórán az volt a diákok véleménye, hogy Ferenc pápa korát meghazudtolóan fiatalos és lendületes vezetője a katolikus egyháznak.

– Milyen egyházi jövő rajzolódik ki a most látottak, hallottak és átéltek hatására önben?
– Bennem megerősödött annak a gondolata, bíborosoktól és más papi vezetőktől is ezt hallottam, hogy útkeresésében van az egyházunk. A kereszténység alapüzenete és tanítása természetesen 2000 éve ugyanaz, de a körülmények és viszonyok állandóan változnak a társadalomban, és nekünk is lépést kell ezzel tartani. Mostanság különösen felgyorsult ez a társadalmi átalakulás. Meg kell találnia a jelen katolikus egyházának, hogy hogyan tudja megszólítania az embereket, úgy, hogy vonzó, hiteles, érthető legyen. Úgy érzem, hogy a szentatyától most útmutatásokat kaptunk ehhez az útkereséshez. Ezek közül a legfontosabbnak azt érzem, hogy arra biztatott mindenkit, nyissuk ki az egyház kapuit, vagyis elfogadó és befogadó, szívből szerető katolikus közösségekre van szükség, szerte a világban, így Magyarországon is.