Pápalátogatás

2023.04.29. 14:51

Tótkomlóson is szolgált Kardos atya, akinek kezet csókolt a pápa

A pápai látogatás első napjának talán a legfigyelemfelkeltőbb és egyben a legmeghatóbb pillanatáról készült fotó bejárta a hírvilágot: megáldotta, majd megcsókolta egy kerekesszékben ülő idős pap kezét a Szentatya, amikor egyházi szolgálattevőkkel és munkatársakkal találkozott a Szent István-bazilikában. A különleges találkozással a Szegedről érkezett Kardos atyát lepte meg. Tótkomlósi olvasóink jelezték hírportálunknak, a városban is szolgált az atya, akit kiváló, nagy műveltségű embernek ismertek meg.

Cs. I.

Kardos atya és a pápa találkozása. A megható pillanat fotója bejárta a hírvilágot

Forrás: Vatican Media.

„Amikor jött középen előre a bazilikában, én ott voltam a szélén. Megállította az őt toló segítőjét, és először megfogta, majd megcsókolta a kezem. És megáldott. Odaajándékoztam neki az általa írt, és kiolvasott Álmodjunk együtt – Út egy jobb jövő felé című könyvet. Azzal váltunk el, hogy azt mondta, imádkozzunk érte.” – nyilatkozta a lapnak Mihály atya, aki arra a kérdésre pedig, hogyan élte meg a találkozást, csak ennyit mondott: ,,Potyogtam a könnyeim” – idézte a Magyar Nemzet a Magyar Kurírt. 

Kardos Mihály 1946. november 18-án született Szegeden, 1969. november 23-án szentelte pappá Udvardy József püspök a Szeged-Csanádi Egyházmegye szolgálatára. Több plébánián is tevékenykedett. Hírportálunk megtudta, Tótkomlóson 1991 és 1995 között élt és dolgozott. Nagy hatású lelki vezetőként jellemezték őt a komlósiak, akikkel remekül szót értett. Sokat foglalkozott a fiatalokkal, miközben bekapcsolódott a város kulturális életébe, előadásokat tartott például a könyvtárban.

– Közvetlen ember volt, sokat beszélgetett velünk, nyitottsága miatt is emlékezetes a személyisége. És amire nagyon szívesen gondolok vissza: ha találkoztunk, mindig mosolygott – nyilatkozta Kardos atya egyik komlósi ismerőse, aki azt is elmesélte, hogy a pandémia után néhányan meglátogatták őt Szegeden. Máig van olyan komlósi, aki tartja a kapcsolatot az atyával.

„Kardos Mihály papi pályája során mindig nagy jelentőséggel bírt a hívek közössége, a velük való közvetlen lelkipásztori kapcsolat. Elhatalmasodó cukorbetegsége miatt az elmúlt években mindkét lábát elveszítette, így tolószékbe kényszerült. Ezzel együtt derűs, szeretetteljes személyiségével, mélyen imádságos lelkületével, az Úr Jézusba vetett hitével maga köré vonzza a híveket. Jelenleg saját elhatározásából a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központjában él, holott az egyházmegye saját idős otthonát is választhatná. Úgy érzi, papi, lelkipásztori hivatásának egyfajta kiteljesedése, hogy a hajléktalanok között él, osztozik sorsukban, pásztorként kísérheti őket” – írt az atyáról Bartucz Katalin (Toronyirány Magazin).

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában