2023.05.22. 20:12
A gerlai óvodások kirándulására gyűjtöttek a gyermeknapon
Gyereknapot rendeztek hétfőn Gerlán, a helyi általános iskola udvarán. A rendezvény célja egy adománygyűjtés volt és természetesen az, hogy felhőtlen szórakozást nyújtson a kicsiknek és nagyobbaknak.

A szervezők többek között ugrálóvárral, csillámtetoválással, arcfestéssel készültek.
Fotó: Für Henrik
– A rendezvényt jótékony céllal szerveztük, azért, hogy az óvodások el tudjanak menni kirándulni, hiszen ezt sokan nem biztos, hogy meg tudják engedni maguknak. A célunk, hogy összehozzuk az embereket, a családokat, a szülőket, azokat, akik itt élnek, hogy egységbe kerüljünk – fogalmazott Szőke-Szűcs Dóra, a rendezvény egyik ötletgazdája és társszervezője.
A gyermeknapra többek között ugrálóvárral, csillámtetoválással, arcfestéssel készültek, emellett volt vásár is kézműves termékekből. A jó hangulatról Veron Boa gondoskodott, később pedig pónilovakat és kutyákat simogathattak a kicsik, sőt, még egy autós rendőrségi kiszállás is a program része volt.