2023.04.28. 10:51
Szóló szőlő-, Mosolygó alma- és Csengő barack-díjat vettek át a kis mesemondók a békéscsabai Meseházban
Évről évre a békéscsabai Meseházban gyűlnek össze a város legügyesebb mesemondói, hogy találkozzanak, megismerjék egymást.

A kis mesemondók mindegyike kapott díjat
– A város összes iskolája meghívást kap erre a versenyre, melyet a Csabai Kulturális Játékok keretében rendezünk meg – hangsúlyozta Veres Krisztina, a Meseház vezetője. – Szerdán 36 kis mesemondó érkezett, és három korcsoportokban mutatkoztak be, mégpedig külön az első, a második és harmadik, valamint a negyedik és ötödik osztályos tanulók. A zsűri három nagyon fontos, a verseny szellemiségét tükröző elismerést alapított, a Szóló szőlő-, a Mosolygó alma- és a Csengő barack-díjat. Ezek a díjak egyformán értékesek, és a mesemondás szépségeire, fontosságára, a mesemondó értékeire helyezik a hangsúlyt.
Veres Krisztina hangsúlyozta, ebben az évben ünnepeljük Schéner Mihály Kossuth-díjas képzőművész, a Meseház megálmodója születésének századik évfordulóját, és amikor most a kedves Mester kikukucskált a felhők közül, örömmel láthatta, hogy a mesék igazi otthona a Meseház, lakói boldog gyermekek.