Békéscsaba

2023.04.05. 16:48

Nagy Gatsby partit rendeztek az Andrássy gimnáziumban – galériával

A nagy Gatsby című film inspirálta idén az Andrássy bált, amelyet a hagyományoknak megfelelően az aktuális 11. c. osztály szervezett – osztályfőnökük, dr. Kis Péterné – irányításával kedden az Andrássy gimnáziumban a jelenlegi andrássys diákoknak. Az 1920-as évek világába csöppentek az esemény résztvevői, ez határozta meg a dekorációkat és a „dresscode”-ot, vagyis a ruhákat is, mindenben az arany, a fekete és a fehér színek domináltak.

L. B.

A nagy Gatsby című film inspirálta idén az Andrássy bált /Fotók: Bencsik Ádám/

Bereczki Márta igazgatóhelyettes elmondta, hogy a vacsora alatt élőzene szólt – az andrássys fiatalokból álló Morfózis zenekar játszott –, majd Dj Luis pörgette a lemezeket. Persze a tánc sem maradhatott el az esten, amelynek végén bálkirályt és bálkirálynőt ugyancsak választottak.

Hangsúlyozta: a közösségépítést szolgálta a The Gatsby Party címet viselő rendezvény, és ezzel indították el hivatalosan a gimnáziumban az Andrássy emlékévet is annak apropóján, hogy kétszáz éve született a névadó, illetve a középiskola kereken harminc éve költözött az Andrássy útra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában