Vízmű

2023.04.26. 07:01

Gólokkal rajtoltak a Jókai-napok Békéscsabán

Kispályás futballtornával, Jókai Mór szobrának megkoszorúzásával, valamint festménykiállítással indították kedden az immár 31. alkalommal megszervezett Jókai-napokat a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumban, azaz a Vízműben.

L. B.

Fotó: Für Henrik

Amíg a betonpályán nyolc kollégiumi csapat szállt ringbe a Jókai-kupáért, addig a kollégiumban Báthori Petra olvasta fel a névadó Az igazi „Jó szív” című verseményét.

Schnider György, a középiskola igazgatója emlékeztetett, tavaly volt 70 éves a lány- és 50 éves a fiúkollégium, és a 30. Jókai-napokat is méltóképpen ünnepelték meg. Idén szintén színes, izgalmas programok – műveltségi vetélkedő, csocsó- és dartsverseny, ballagós vacsora – várnak a fiatalokra. Kiemelte: a kollégistáknak a kollégium a második otthonuk, azt kérte a diákoktól, hogy a tanulás mellett szórakozzanak is, töltsék hasznosan szabadidejüket, vegyenek részt a közösségi rendezvényeken.

Az esemény keretében, az intézményben Hortobágyiné Benkő Jolán festményeiből nyílt kiállítás. A gyulai József Dezső alkotókört vezető Marosán Rózsa elmondta, hogy az egyesületük idén lesz 15 éves, hogy a tagjaik – akik gyermekként kezdtek festeni, de igazán nyugdíjas éveikben ragadtak igazán ecsetet – szabadegyetemeken vesznek részt; hogy művészek tartanak számukra foglalkozásokat, és például Hortobágyiné Benkő Jolán első mestere Scholtz Endre volt.

A kiállító a fiatalokhoz szólva kiemelte: elsősorban szakmát kell tanulni, abban kell kiteljesedni, de mellette mellékesen lehet alkotni, foglalkozni a művészetekkel, mint a festészettel, az irodalommal, a zenével. Úgy véli, mindenkiben rejlik tehetség, és aki alkot, annak a képzelete szárnyal. Ő igyekezett a festményeinél olyan színekkel játszani, hogy felvidítsa a közönségét. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában