Békés

2023.04.26. 12:18

A százhuszadik évfordulót ünnepelték

Nagyszabású programsorozattal ünnepelte az iskola alapításának 120. évfordulóját a Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium. Mint az intézmény tájékoztatásából megtudtuk, az ünnepi zárórendezvényen nívós előadók léptek fel az iskola jelenlegi és egykori tanítványaival együtt.

P. G.

– A jelenlévők megcsodálhatták a Belencéres Néptáncegyüttes tagjainak bemutatóját, Hartmann Ildikó énekesnő előadását, Staudinger Kolos Gábor első osztályos tanuló szavalatát az élet nehézségeiről, Lévai Attila ének előadása mellett Apáti Noémi és Kisfalvi Jákob jelbeszéddel kísért műsorszámát – olvasható a beszámolójukban.

Várszegi Éva megbízott igazgató az iskola történetéről, fejlődéséről, a szakemberképzésben betöltött fontos szerepéről beszélt. A fenntartó Gál Ferenc Egyetem képviseletében professzor dr. Dux László rektor a múltból hozott értékek mellett a jövő kihívásairól, az egyetem nyújtotta lehetőségekről, támogatásokról szólt. Deákné Domonkos Julianna, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola intézményvezetője, a helyi képviselő-testület oktatási, kulturális és sportbizottságának elnöke Békés város polgármesterének köszöntő szavait tolmácsolta. Bozó József alelnök, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részéről a felkészült szakemberképzés rendkívüli fontosságára hívta fel a figyelmet. Varga Sándor nyugalmazott pedagógus, Békés Város Díszpolgára emlékeket idézett fel ünnepi gondolataiban. 

Az ünnepség zárószámaként felcsendülő dal alatt az elmúlt 120 évről szóló képek tűntek fel, miközben a jelen lévő vendégek, az iskola munkatársa és a tanulók is bekapcsolódtak mobiltelefonjaikkal a megható pillanatok hangulatának fokozásába. A fényflashmob a zárása volt az ünnepségnek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában