Diákönkormányzat

2023.03.30. 06:40

Igazi közösségi tere lett a ligeti a csabai fiataloknak

A diákság lehetőségei és jogai, a diákönkormányzatok szerepe került előtérbe azon a több előadást felvonultató fórumon, amelyet a városi diákönkormányzat szervezett szerdán a Széchenyi-ligeti látogatóközpontban, az ifjúsági közösségi térben.

L. B.

Fotók: Für Henrik

Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere emlékeztetett, tavaly ősszel, a 30. Csabai Garabonciás Napok kezdetekor nyitották meg az ifjúsági közösségi teret a ligetben, és az elmúlt fél év bizonyította, hogy megfelelő döntést hoztak, hiszen centruma lett a fiataloknak. Emellett helyet ad a 4 ezer 500 általános és 7 ezer középiskolás érdekeit képviselő, elhivatottsággal és felelősséggel ténykedő városi diákönkormányzatnak, amely mintegy harminc általános és középiskolai, kollégiumi diákönkormányzat gyűjtőszervezete.

Úgy véli, érdemi az együttműködés a fiatalok és az önkormányzat között, ezt fémjelzi a ligetben létrehozott ifjúsági közösségi tér, valamint azok a szelektív hulladék gyűjtésére alkalmas kukák, amelyeket kihelyeztek az iskolák környékén, a diákok által kedvelt helyeken. 

Emellett a tanulók például a menzáról is véleményt mondanak, hogy javítsák a közétkeztetés színvonalát. Kiemelte: az ifjúsági koncepciót és az abban foglalt feladatokat komolyan veszik, évről évre átnézik, hogy mit sikerült a célok közül megvalósítani, valamint, hogy miben szükséges előrelépni.

Lipcsei Emese  arról beszélt, hogy számít a fiatalok szava Békéscsabán.

Lipcsei Emese, Békéscsaba diákpolgármestere arról beszélt, hogy a két diákalpolgármesterrel közösen az elmúlt fél évben betekintést nyerhettek a városházán folyó munkába, megtanulták, hogy számít a szavuk. Boros Virág, a Békéscsabai Diákönkormányzat elnöke elmondta, hogy 2019 óta szerveznek hasonló fórumokat. 

Úgy véli, egyre többen vannak tisztában azzal, hogy van ifjúsági közösségi tér a ligetben, és hogy érdemes oda betérni.

Az előadók között volt dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa. Elmondta: a fiatalok is szeretnék befolyásolni az életüket, döntéseket hozni, véleményt mondani az őket is érintő kérdésekben, valamint, ha szükséges, változtatásokat kezdeményezni. A diákönkormányzat pedig erről szól, ebben van a szerepük. Minden iskolában kötelező diákönkormányzatokat működtetni, és Békéscsaba élen jár abban, hogy van városi szervezete és diákpolgármestere is. Ez segítség a városi döntéshozóknak is, hiszen kaphatnak tanácsot, visszajelzést, és a döntéseik közvetlenül eljutnak a fiatalokhoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában