Kormányhivatal

2022.12.13. 19:13

Közel kétezren igényelték az ingyenes HPV elleni védőoltást Békés megyében

A 2022/23-as tanévben 2799 tanuló jogosult a térítésmentes HPV elleni védőoltásra Békés megyében. A szülők 99,7 százaléka nyilatkozott a vakcina igénylésével kapcsolatosan.

P. G.

A szülők 99,7 százaléka nyilatkozott a vakcina igénylésével kapcsolatosan.

Forrás: Shutterstock

Az oltást eddig 1947-en, 1051 leány, és 896 fiú igényelte – tájékoztatta hírportálunkat a Békés Megyei Kormányhivatal. Mint kiemelték, a vakcinát idén is az iskolaorvosok adják be két részletben, 6 hónap különbséggel. Az első részletet a fiatalok már meg is kapták a tanév elején, míg a második oltás április-májusban esedékes. Fontos, hogy mind a két adag szükséges a védelemhez.

A Békés Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, a 2021/22-es tanévben, Békés megyében 2967 tanuló volt jogosult a térítésmentes HPV elleni védőoltásra. Az oltást 2091 tanuló, 1160 lány és 931 fiú igényelte.

Nagyon gyakori betegség

Mint az a haon.hu oldalon olvasható, a méhnyakrák az emlőrák után a női szervezet második leggyakoribb rosszindulatú daganata. Magyarországon a statisztikák szerint évente 1300-1500 új beteget diagnosztizálnak, az esetek többségében 30-40 éves korban, de egyre növekszik a fiatal, 30 év alatti páciensek aránya. Pedig a betegség – ha időben felfedezik – gyógyítható. Ennek ellenére 2008 és 2014 között Magyarországon évente átlagosan 408 nő halt meg méhnyakrák következtében. A HPV összességében a rákos megbetegedések 5 százalékáért tehető felelőssé.

Sokan nincsenek tisztában a veszélyekkel

Az egyéni felelősségvállalás részeként fontos a HPV-fertőzések elleni védekezésben az egészséges életmód, a megfelelő táplálkozás, a mozgás, a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás mellőzése, a megfelelő testi higiéné, a monogám párkapcsolat, az oltás igénybevétele, továbbá az ingyenesen elérhető szűrővizsgálatokon való részvétel – olvasható a cikkben. Valamilyen HPV-fertőzésen az emberek 50-80 százaléka átesik élete során úgy, hogy a legtöbbjük nem is tud róla. A lap kitért arra, hogy a fertőzés átvihető szexuális előjáték, valamint hüvelyi, anális és orális aktus során. Természetesen nagyobb kockázatot vállalnak azok, akik védekezés nélkül létesítenek szexuális kapcsolatot, és azok is, akik gyakrabban cserélgetik partnereiket. A lakosság ennek ellenére nincs tisztában a HPV veszélyeivel, és sokan gondolják, hogy óvszerrel védekezhetnek a vírus ellen. A fertőzés azonban bőrkontaktussal is terjed, ezért az óvszer csak 70 százalékos védelmet nyújt.

Többször is el lehet kapni

A Nemzeti Népegészségügyi Központ korábbi tájékoztatása szerint a HPV-fertőzés általában tünetmentes, átmeneti jellegű, és az esetek legnagyobb részében nem okoz megbetegedést, hiszen a vírus legtöbbször 1-2 év alatt eltűnik a szervezetből. De ha valaki az erősen rákkeltő HPV-típussal (16-os, 18-as) fertőződik meg, az magas kockázatot jelent a méhnyakrák kialakulása szempontjából. Érdemes tudni, hogy a vírusra a fertőződés után nem emlékszik az immunrendszer, így ugyanazt a HPV-típust többször is el lehet kapni. Akár ugyanattól a partnertől is.

A vírus bejut a méhnyak felszíni sejtrétegébe, ahol évekig is megmaradhat anélkül, hogy problémát okozna. Azonban előfordulhat, hogy különösebb ok nélkül elkezd a sejtekben kóros átalakulásokat előidézni. Ezt nevezik rákmegelőző állapotnak. A méhnyakrákszűrés nemcsak a daganatot, hanem ezt az állapotot is felismeri. Ha nem kezdődik el a gyógyítás, akkor a kóros elváltozásból kialakulhat a rosszindulatú daganat, ami súlyos betegséghez és halálhoz vezethet. A rákmegelőző állapotból a rosszindulatú daganat kialakulásáig akár 5-10 év is eltelhet, amely idő alatt a kóros elváltozás még időben felfedezhető. A HPV-fertőzéssel kapcsolatos figyelem rendszerint a nőkre irányul annak ellenére, hogy a férfiak sem csak a fertőzés továbbadásában érintettek, hiszen esetükben is számos egészségügyi problémát okozhat a vírus – akár hónapokkal vagy évekkel a megfertőződés után. Ilyen lehet a nemi szervi szemölcs, a péniszrák vagy a középgaratrák.

Az oltás hatására az immunrendszer képes lesz arra, hogy a valódi vírus megjelenése esetén gyorsabban termeljen ellenanyagot ellene, ezáltal a szervezet képes lesz kivédeni a fertőzést.

Nagyon fontos a megelőzés

A HPV elleni védőoltás tehát képes megelőzni a fertőzést a vírus azon két típusa esetében, amely a méhnyakrákok mintegy 70 százalékát okozza.

Természetesen az egyéb HPV-típusok okozta daganatok elleni is véd az úgynevezett keresztimmunitásának köszönhetően. A HPV oltóanyagok a megelőzésre szolgálnak: a meglévő HPV-fertőzést, vagy a HPV-fertőzéssel összefüggő kóros állapotokat megszüntetni, meggyógyítani nem képesek. Jelenleg három vakcina érhető el, mindegyiket az Európai Unióban törzskönyvezték. Egyik sem tartalmaz élő biológiai anyagot vagy vírus DNS-t, ezért nem képesek fertőzést kiváltani. Az oltás azoknál a leghatékonyabb, akik még nem éltek nemi életet, így nem fertőződhettek meg HPV-vel; de a korábban megfertőzötteknél is alkalmazható az újrafertőződés megelőzésére.

Kutatások szerint azok, akik megkapják a védőoltást, magas szintű védettséget élvezhetnek legalább nyolc éven keresztül, és nincs szükség emlékeztető oltásra. Az időben beadott vakcina és 25 éves kor felett a rendszeres méhnyakszűrés együttesen nyújtja a lehető legteljesebb védelmet a méhnyakrák ellen. A HPV-fertőzésre nincs gyógymód, csak az általa okozott tüneteket és betegségeket lehet kezelni. Ezért kell a megelőzésre helyezni a hangsúlyt! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában