Kistelepülések életében fontos minden forint

2022.12.02. 18:40

Rendkívüli támogatást nyert Gádoros és Pusztaottlaka is

Sajtótájékoztatón jelentette be Erdős Norbert, Békés megye 4. számú választókerületének az országgyűlési képviselője két települését is érintő támogatási forrás megérkezését. Az önkormányzatok rendkívüli támogatására beadott igényeket elbírálták, Gádoros és Pusztaottlaka is nyert – beszélt a részletekről a politikus a gádorosi polgármesteri hivatalban, ahol vendéglátójával, dr. Szilágyi Tibor polgármesterrel és Pál-Árgyelán Elvirával, Pusztaottlaka polgármesterével adtak tájékoztatást az újságíróknak.

Cs. I.

Dr. Szilágyi Tibor, Erdős Norbert, Pál-Árgyelán Elvira a sajtótájékoztatón

Fotó: Für Henrik

– Megérkezett az önkormányzatokhoz is a jó hír, Pusztaottlakán 2 millió 600 ezer forint, Gádoroson 1 millió 970 ezer forint gyarapítja a kasszát – mondta a képviselő, majd a pusztaottlakai polgármester a felhasználásról, a napi aktualitásokról beszélt. Ismertette, a Belügyminisztérium pozitív elbírálásából érkező forintoknak egy ilyen kistelepülésen nagy a jelentősége: ők a ki nem fizetett közüzemi számláikat rendezik a pénzből.

– Szeretnénk a folytatásban is azt a fejlődési irányt követni, amin elindultunk, hogy a lakosság igényeit kielégítsük – tette hozzá a település vezetője. Beszámolt az útmenti keresztállításról. Községükben, a románság mindennpjaiban, fontos szerepet tölt be a hitélet. A román ortodox hívők nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a keresztnek, kijárnak oda, gondozzák. 

A folytatásban minden pályázati lehetőséget szeretne megragadni az önkormányzat, hogy 2023-ban sikeresen tudjanak a művelődési ház felújítására pályázni, ami beázik, vizes blokkal nem rendelkezik. A buszgarázs épületére is gondot szeretnének fordítani. Ezeknek a munkáknak a sikeres elvégzéséhez számítanak a képviselő segítségére.

Dr. Szilágyi Tibor elárulta, közműtartozása nincs a településnek. Gazdálkodásuk stabil.

– Ez a támogatási összeg számunkra megnyugtató, miközben érkezett másik támogatás is hozzánk, a mini bölcsődénk műszaki átadása megtörtént, a plusz költségekre kaptunk 2 millió 788 ezer forintot.

Beszélt a terveikről is: a polgármesteri hivatal belső felújítását 2023 márciusában elkezdhetik. A temető útját ellátják majd térburkolattal. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában