Európai Mézes Reggeli

2022.11.17. 18:18

Zsámolyba gyűjtötték a „pollent” a békéscsabai óvodások - galériával

Évek óta hagyomány, hogy a békéscsabai Kölcsey óvoda csatlakozik az Európai Mézes Reggeli Programhoz. Idén sem volt másként, a gyerekek sárga ruhát öltöttek, és Szekerka András méhész nagypapa segítségével ismerhették meg a méhek és a szakemberek munkáját, a mézkészítés hagyományait, a fogyasztás előnyeit.

N. Sz.

Fotó: Dr. Nagy Szilvia

Kisebbek és nagyobbak is testközelből láthatták a virágporgyűjtőt, a füstölőt, felpróbálhatták az arcvédő hálót, a méhészkalapot, aztán repce-, akác- és vegyesmézet kóstoltak.

Az óvodapedagógusok ismeretterjesztő mesét, diafilmet vetítettek, sőt mozgásos játékot is szerveztek. A gyerekeknek meg kellett keresniük a csoportszobában elrejtett „virágport”, majd át kellett kelniük érzékelő korongokkal, bójákkal, billenőrácsokkal, karikákkal kirakott akadálypályán. Mint a méhek, úgy juttatták, illesztették kisebb-nagyobb lyukú kaptárokba (zsámolyba) a „pollent”. A délelőttöt méhecskés színezők, memória- és társasjátékok, valamint Bee Bot robot irányítása, programozása is színesítette. A program megvalósításához az Országos Magyar Méhészeti Egyesület is hozzájárult.

Szekerka András saját mézéből vitt kóstolót

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában