2022.11.09. 18:07
Szakképzési konferenciát tartottak Békéscsabán
A programot a Nemzeti Pedagógus Kar hívta életre, és minden megyében, valamint a fővárosban is tartanak előadásokat.
Dr. Dobos Lilla, a NSZFH főosztályvezetője is előadást tartott /Fotók: Für Henrik/
Békés Megyei Szakképzési Konferenciát tartottak szerdán a Békéscsabai Szakképzési Centrumban (BSZC). Az eseményen dr. Sióréti Gabriella, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) Békés megyei területi elnöke köszöntötte elsőként a jelenlévőket. Elmondta, a rendezvény célja, hogy minél több információt adjanak át a partnerszervezetek számára az átalakított és megújított szakképzési rendszert érintően.
A célcsoport pedig az az általános iskolai korosztály, akik pályaválasztás előtt állnak. Ezen gyermekeket szeretnék könnyebben irányítani a pedagógusokon keresztül a szakképzés felé. Dr. Sióréti Gabriella kifejtette, a programsorozat megvalósításában részt vesz minden megye, illetve Budapest is.
Schnider György, a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium igazgatója elmondta, a szakképzés és a felnőttképzés rendszere számottevő átalakuláson ment keresztül. Annak ellenére, hogy jelentős erőfeszítéseket tettek az új szabályok megértetése érdekében, még mindig sok a bizonytalanság a tanárok, a szülők és a duális partnerek körében. A konferenciát pedig azért szervezték, hogy a bizonytalanságokat eloszlassák.
Az átalakulás célja az volt, hogy a szakképzés és a felnőttképzés a felgyorsult technológiai fejlődésre és a munkaerőpiaci környezet gyors változásaira egy megfelelően reagáló, rugalmas és magas színvonalú oktatást és képzést biztosítson. Cél volt továbbá, hogy a jól képzett szakemberek társadalmi és anyagi megbecsülése növekedjen, és a frissen szakmát szerzett fiatalok munkaerőpiaci státusza erősödjön. Szándék volt még, hogy a vállalkozásokat mint potenciális duális képzőhelyeket motiválják és érdekeltté tegyék a tanulók foglalkoztatásában, valamint a minél szorosabb együttműködésben az oktatási intézményekkel.
Szaszák Csaba, az NPK országos elnökség tagja kifejtette, minden oktató egyben a Nemzeti Pedagógus Kar tagja is. Innen indul a kapcsolat a kar és a szakképzés között. A következő lépés pedig az volt, hogy a korábban még Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozó szakképzés és az NPK átbeszélte, hogy miben tudnak egymásnak segíteni. Ezen beszélgetésnek lett eredménye az a szerződés, melynek keretében például a mostanihoz hasonló, információátadó konferenciák is szerveződnek.