Rengeteg élménnyel tért haza az afrikai autós kalandtúráról Bence és Kamilló

– Hogyan vette kezdetét az út, milyen országokon, tájakon haladtak végig?
– Volt egy háromnapos „flúgos futam”, mert le kellett tudni Európát ahhoz, hogy a hivatalos útvonalon elinduljunk. Ezt szinte egyben levezettük, egy negyven perces pihenőnk volt csak Franciaországban. Váltva vezettük autópályán három napig, szóval az egy elég zúzós etap volt. Utána Spanyolországban aludtunk először. Ezután komppal mentünk át Tangerbe, Marokkóba. Ott egy határellenőrzés után elindultunk a táborhelyhez, ahol lényegében az összes versenyző ott volt: valaki komppal jött végig Olaszországból, volt, aki végig autózott, másnak odavitték az autóját. Voltak köztük írek, angolok, észtek, lettek litvánok, lengyelek, ciprusiak és indiaiak is. Ott ismerkedtünk, beszélgettünk, jó hangulat volt.

– Másnap reggel volt a hivatalos eligazítás, megtudtuk az aznapi etapot és hogy mire kell odafigyelni, mennyire lesz hosszú az út, mivel kell szembenéznünk. Marokkó nagyon hosszú volt. Napi 600-700 kilométert vezettünk le, borzalmasan nagy ország. Mi offroad-oztunk is elég sokat, ami le is lassított minket. 

– Először a Szaharán haladtunk végig. Hihetetlen élmény volt, hogy 2-300 kilométert előre lehetett látni, mert semmilyen képződmény nem volt, ami a látást gátolná.  Majd jött a feketeleves, mert a dűnék között lévő szálláshelyhez vezető 40 kilométeres utat négy óra alatt tudtunk csak megtenni a terepviszonyok miatt. Sziklás rész volt, amit sötétben, éjszaka tettünk meg. Semmilyen tájékozódási pont nem volt, a GPS pedig elkezdett körbe-körbe forogni. Elég megterhelő volt. A fényt nyelte a sötétség, 30 métert láttunk csak magunk elé.

– Hajnal 2 körül érkeztünk meg a szállásra, ami egy katlanban volt, homokdűnék között. Gyönyörű volt, ott nincs fényszennyezés, így az egész csillagos eget lehetett látni. Pár óra alvás, aztán kezdődött a következő nap. Azt tudni kell, hogy ott reggel 8 órakor még sötét van, este pedig 6 óra után lemegy a nap. Amikor másnap elindultunk, akkor szembesültünk vele, mennyire rosszak voltak a terepviszonyok. Mindez elképzelhetetlen annak, aki nem járt még ott, itthon ezekre nem lehet felkészülni. 

– Volt olyan pontja az útnak, amikor elbizonytalanodtak?
– A szaharai rész azért eléggé megviselt minket mind lelkileg, mind technikailag. De akkor már láttuk, hogy ez még csak a kezdet. Marokkó, Nyugat-szahara, Mauritánia, Szenegál és utána Guinea, így jöttek sorban az országok. Guineának borzasztó az úthálózata, dzsungelben mentünk vörös sárban, az 1-es számú főúton. Ez az úthálózat előhozta minden autónál a technikai problémákat, így nálunk is. Eltört az első stabilizáló pálca, utána pedig a hátsó lengéscsillapító is. Mindez olyan helyeken, ahol sem ember, sem állat, tehát semmi nem volt. Ezt ott nekünk kellett megoldani és azért picit elkezdtünk aggódni. De megoldottuk és be tudtuk fejezni a futamot. 

– Milyen érzés volt, amikor beértek a célba?
– Hát a katartikus érzés elmaradt, annyira fáradtak voltunk és annyi élmény volt mögöttünk. Katarzis az előző este volt, amikor megérkeztünk egy gyönyörű strandra, a Bure Beach-re, egy hegyekkel körbevett, fehér homokos strandra pálmafákkal és buja növényzettel. Ott sátraztunk és este volt egy nagyon jó buli, akkor jött le rólunk minden stressz. Mi ezt tekintetük beérkezésnek, innen már csak 55 kilométer volt a cél, de azt másnap, rendőri felvezetéssel tették meg a résztvevők. 

– Ha jól tudom, Sierra Leonéban eltöltöttek néhány napot. Hogyan alakult végül a visszaút?
– Amikor Guineában előjöttek a technikai problémák, elgondolkodtunk, hogy eladjuk az autót, annak ellenére, hogy visszautat is terveztünk. Új autó ugye nem igazán kerül be az országba, szóval ilyenkor a helyiek nagyon várják a futamot, felkészülnek valutával. Egy hotel parkolójában történik ilyenkor az értékesítés. Megjavíttattuk az autót és végül mi is eladtuk egy norvég bányacég vezetőjének, akik épp a hotelban szálltak meg. Nem kockáztattuk, hogy hazafelé valami probléma legyen vele.

– Azt hittük, egyszerű lesz a hazaút, de nagyon nehezen sikerült kijutni az országból. Elkezdtünk repülőjegyet keresni, de onnan nem nagyon szállnak fel gépek, ami igen, az borzasztóan drága. Két nappal későbbre volt egy számunkra elfogadható árú járat, ki is mentünk komppal a repülőtérre. Viszont a kompon kaptuk az üzenetet, hogy törölték a járatunkat. A reptéren a terminálba nem lehetett bemenni, így az utcán kellett várakoznunk. Napokra előre sem találtunk járatot. Végül szerencsénkre jött egy magyar srác, aki szintén indult a futamon. Ő mondta el, milyen oldalról vette a jegyét Barcelonáig. Nekünk is sikerült, így mentünk el Dakarig, majd végül Barcelonáig.

Bence hozzátette, nem csalódottak amiatt, hogy nem az eredeti tervek szerint jutottak haza, mert erre is fel voltak készülve, rugalmasan álltak hozzá a kalandhoz. Úgy összegzett, a verseny nagyon jó tanulási élmény volt vezetés és tájékozódás szempontjából is, így legközelebb még felkészültebben indulnak el a rallyn.