2022.11.21. 15:41
Bringautak, parkolók épülnek Orosháza több pontján
Végzik a Vásárhelyi úti kerékpárút szakaszos felújítását az alvégi temetőnél. A közlekedésfejlesztést célzó beruházás két ütemben, összesen mintegy 900 millió forint pályázati forrásból valósul meg.
A temető melletti kerékpárutat is felújítják
A pályázat során új kerékpárutak is épülnek, a már meglévő kerékpárút-szakaszokat pedig felújítják. Kijelölnek kerékpáros nyomvonalat több utcában. E mellett pedig 226 új parkoló is készül a belvárosban a parkolási gondok enyhítésére.
– Ebből 24 parkoló építése kezdődött el a Bajnok utcában – mondta el Dávid Zoltán polgármester. A körzet képviselője, Gyapjasné Béres Enikő a lakosság türelmét és megértését kérte a munkálatok miatt, kiemelve, gördülékenyebb és biztonságosabb lesz a közlekedés a városnak ezen a szakaszán is a beruházásnak köszönhetően.
A következő helyszín pedig a Kórház utca lesz, ahol szintén kialakítanak majd parkolókat mindkét oldalon.