Virágos Magyarország

2022.11.18. 18:37

Aranyfa minőségi díjat érdemelt ki Gyula városa

Aranyfa minőségi díjjal ismerték el Gyula városát a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny péntek délutáni budapesti díjátadó gáláján. A fürdőváros már sokadik alkalommal ért el kiemelkedő eredményt a megmérettetésen. Az elismerést, amelyet már második alkalommal érdemelt ki a város, dr. Görgényi Ernő polgármester vette át.

Papp Gábor

Fotó: Für Henrik

A Virágos Magyarország program virágosítási versenyként él a köztudatban, de annál sokkal összetettebb a szempontrendszere, egyebek mellett a környezettudatos városfejlesztés és városüzemeltetés szempontjait is figyelembe veszik a zsűrizés során – fogalmazott dr. Görgényi Ernő polgármester a díj átvételét követően.

Gyula egyébként hagyományosan jól szerepel a megmérettetésen, két alkalommal, legutóbb 2013-ban a fődíjat is kiérdemelte a város. Ezt követően a kategóriájában Gyula képviselte Magyarországot az Európai Virágosítási Versenyen, amelyen (Entente Florale Europe) aranyminősítést érdemelt ki.

– A város 150 éves tradíciói, a környezettudatos fejlesztésekkel kapcsolatos hagyományok köteleznek minket – hangsúlyozta a polgármester. – A klímaváltozás emellett egyre inkább rávilágít arra, hogy milyen értéket képviselnek a fák, a növények az emberélet minőségének javítása és megtartása szempontjából.

Gyulán egyebek mellett azért is folytatnak tudatos erdőtelepítést, hogy teljessé tegyék a város körüli zöld gyűrűt.

– Mindez erősíti a levegő tisztaságát, biztosítja a páratartalmat, ezért is fontos az erdőterület növelése. Elkötelezettek vagyunk a biodiverzitás, a biológiai sokszínűség mellett – tette hozzá.

Dr. Görgényi Ernő kifejtette, már az energiaválság előtti évtizedben is kiemelt szempontként fogalmazták meg, hogy beruházásaik, épületeik építése és fejlesztése során a környezet védelme és a fenntarthatóság miatt megújuló energiát használjanak fel. Mindez pedig napjainkban még inkább felértékelődött, a jelenlegi helyzetben mindez egyes intézmények nyitva tartásának vagy bezárásának kérdését is eldöntheti.

Dr. Görgényi Ernő elmondta, a város virágosításában nagyon fontos szerepet töltenek be a helyi polgárok, akik igényesek a környezetükre, és az önkormányzat mellett a tevékenységük nagyban hozzájárul ahhoz a kellemes atmoszférához, amit a város biztosít.

– Emellett a gyulai polgárok részéről elvárás, a gyulaiság kultúrájának szerves része, hogy az önkormányzat igényesen gondozza és fejlessze a zöldterületeket – folytatta a gondolatot. – Ebben a munkában egy kiváló stáb dolgozik, amelyben Szászné dr. Várkonyi Adrienn főkertész, a Gyulai Közüzemi Kft. kertészeti csoportja, a fizikai munkatársak egyaránt fontos munkát végeznek, így teljesülhet az említett elvárás.

Szászné dr. Várkonyi Adrienn megerősítette, a verseny nem csak az egynyári virágokról, a virágosításról szól. A pontozás során ötven százalékban számít a zöld területek minősége és terveztetése, 15 százalékban veszik figyelembe a környezetvédelemmel és a fenntarthatósággal kapcsolatos szempontokat. Tíz százalékban számít bele a pontozásba a turisztikai vonzerő, és szintén sokat nyom a latban, hogy a lakosság, a civilek, a vállalkozások miként kapcsolódnak be a virágosításba. Gyulán rengeteg ilyen kezdeményezés működik a közterületek díszítésétől a húsvéti térteremtés nevű programig. Az értékelés összetettségét jól jelzi, hogy azt is pontozzák, hogy az önkormányzat miként készül a zsűrizésre.

Virágok tízezrei díszítik a teret

Szászné dr. Várkonyi Adrienn főkertész kérésünkre elmondta, csak idén 45 ezer egynyári virágot ültettek ki a városba, és 27 hengert helyeztek ki a közterületekre. Mindezt mindig kiegészíti a Gyulai Várfürdőben elültetett 10-12 ezer egynyári növény. Kétnyári virágokból 12 ezer darab, tulipánból 8000 darab díszíti a közterületeket. A fásításra is kiemelt hangsúlyt fektetnek. Körzeti karbantartási keret terhére nyolcvan, pályázati forrásokból hetven fát ültettek el az idei őszön a város több pontján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában