Magyar Nemzeti Levéltár

2022.09.06. 18:44

Online kutatható a Harruckern család levéltára

Online kutatható a Harruckern család levéltára – tájékoztatott honlapján a Magyar Nemzeti Levéltár. A Békés megye életében kiemelt szerepet betöltő Harruckern család levéltárának iratait a Magyar Országos Levéltár 2010-ben mikrofilmeztette, a mikrofilmekről pedig nemrég digitális másolatok is készültek. Ezek a felvételek a Magyar Nemzeti Levéltár szakrendszereinek segítségével 2022-től az eleveltar.hu oldalon online is elérhetők, kutathatók.

P. G.

Fotó: Shutterstock

A levéltár anyaga átnyúlik még a birtokosztály utáni időkbe is, a közös kormányzattal kapcsolatban is tartalmaz fontos iratokat. A család által nem rendezett iratokat, amelyek szintén bekerültek a Károlyi-levéltárba, már az Országos Levéltár rendezte. A Károlyi Antalné Harruckern Jozefa kezelésében lévő gyulai uradalomra vonatkozó birtokigazgatási, birtokkezelési és peres (1792–1802) iratok az A/II. sorozatban találhatók. A levéltár anyagának a földesúri birtokigazgatással, birtokkormányzattal kapcsolatos kutatásokon túl nagyon nagy hely- és társadalomtörténeti jelentősége is van.

Harruckern János György

Békés vármegye sorsa örökre megváltozott, amikor a Magyar Kamara 1720 októberében bevezette Harruckern János Györgyöt a szegedi kamarai prefektúra alá tartozó Békés, Csongrád és Zaránd vármegyei fiskális birtokokba. Ezzel szinte teljes Békés megye a Harruckernek kezébe került. A megye felvirágzásért nem csak ő, hanem fia, Ferenc is sokat tett, aki a főispáni székben is követte édesapját. A Harruckernek, Ferenc 1775-ben bekövetkezett halála után fiágon kihaltak. A Harruckern örökösök nem osztották fel mindjárt a birtokot, hanem közös kezelés alatt hagyták, és Károlyi Antal grófot kérték meg az adminisztrátori poszt elvállalására. A birtokosztályra végül csak 1798-ban került sor. 

A családi levéltár a nemzetségfő, a senior kezelésében maradt, így nemzetségfő-váltáskor legtöbbször annak is költöznie kellett. A nemzetség levéltárost is alkalmazott. Az utolsó osztály után a levéltárra nem volt már szükségük, így Károlyi György felajánlotta, hogy az akkor éppen Szarvason őrzött levéltárat a Károlyiak pesti levéltára befogadja, így az oda is került 1853-ban.

A Harruckern család iratai az Elektronikus Levéltári Portálon keresztül tekinthetők meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában