Környezetvédelem

2022.06.23. 13:15

Hamarosan tesztelik a csabai bioszívószálat

Manapság mindennapos beszédtéma a műanyagszennyezés, egyre többen kezdenek el lépéseket tenni azért, hogy védjék környezetüket. Ez különösen igaz az egyszer használatos műanyag termékekre, melyek a környezetre és az egészségünkre gyakorolt hatása globális probléma. Erre igyekeznek megoldást találni a Patrióta Békéscsaba Egyesület tagjai, akik egy száz százalékban természetes, lebomló, magyar bioszívószál kifejlesztésén dolgoznak.

V. N.

– Kézzel vetettük el a zabot még az őszi időszakban annak reményében, hogy legkésőbb a nyár végén már tesztelhetjük a learatott termést. Miután elvetettük a Szegedi Gabonakutató Intézet felajánlásával kifejezetten erre a célra kiválasztott zabfajtát, volt időnk a projekt többi részével foglalkozni. Találkozásaink visszatérő témája volt, hogyan tudnánk egy fiatalos és trendi, mindenki által könnyen használható igazi békéscsabai terméket alkotni az elképzelésünkből. A közösségünk tagjai által megálmodott ötletek alapján terveztük meg a teljesen egyedi dobozt, ezután pedig a grafikai megjelenés előkészítése következett. Büszkén mondhatjuk el azt is, hogy – ahogy azt eredetileg is terveztük – a zabszívószál megvalósításán kizárólag békéscsabai kezek dolgoztak hétről hétre – avatott be minket Bodóczi István, a Patrióta Békéscsaba Egyesület elnöke.

 

Hozzátette, mire a munka ezt a részét befejezték, a zab gyönyörűen és egészségesen fejlődött, és a legutolsó bejárás alkalmával láthatták azt is, hogy napokon belül elkezdődhetnek a mintagyűjtések. 

– Mindeközben folyamatos kapcsolatban állunk élelmiszerbiztonsági szakemberekkel, akikkel közösen találjuk ki a természetes fertőtlenítési folyamatot, amin minden szál keresztül fog esni mielőtt gondosan becsomagoljuk – fűzte hozzá az egyesület elnöke. 

Kiemelte, a zöldítő program utolsó lépéseként a laboratóriumi eredmények adják majd meg a zöld utat. De bíznak benne, hogy akár már a nyár végén használhatják a csabaiak ezt az egyedi békéscsabai terméket a hűsítő italaik elfogyasztásához. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában