Galériával

2022.06.07. 17:29

Emléktáblát adtak át Szokolay Sándor tiszteletére Békésen

Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző tiszteletére avattak emléktáblát kedden délelőtt, a róla elnevezett békési alapfokú művészeti iskola falán.

P. G.

/Fotó: Bencsik Ádám/

Az eseményen Kálmán Tibor, Békés polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója a békési Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola megszületésének előzményeit és hátterét elevenítette fel. Szólt arról, hogy az intézmény közössége építve a múltra, őrizve a hagyományokat, tanít és tanul a jelenben, együtt formálva a közös jövendőt. 

Erős szándék, biztos támasz legjobb igyekezet. Mind-mind szükségeltetett ahhoz, hogy a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola megszülethessen, ahol jó adni és fogadni – daloknak varázsát, a ritmust és a furulyaszót, a csupa folt, csupa sejtelem reggeleket, a görbe, zöld holdat az Ezeregyéjben, a szeretetet, a hazaszeretetet 

– fogalmazott.  

Az iskola névadója, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, aki annak a szellemiségnek, azoknak az értékeknek, cselekedeteknek és emlékeknek közös, erőteljes és igaz együttlétét adja, amelyek a mindennapokban az iskola életét, a közösség gondolkodását és munkáját határozzák meg. Szokolay Sándor a Békés-tarhosi Énekiskola egykori legtehetségesebb diákja volt, akit múltja ide, Békésbe köt.  Hangsúlyozta, a zeneszerző nevével a "homlokán" egy egész nemzetre tárhatja ki kapuit a békési iskola. 

Szokolay Orsolya, Szokolay Sándor lánya köszöntőjében szólt az egykori Békés-tarhosi énekiskoláról, a „tarhosi csodáról”, vagy ahogyan édesapja nevezte, az élményiskoláról. Kiemelte, Békésen hűségesen őrzik édesapja emlékét, és közvetítik a szellemiségét az ifjú nemzedékek felé.

Hangsúlyozta, a városban minden lehetőség adott, hogy a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola a Békés-tarhosi Énekiskola méltó utódjaként élményiskolává váljon növendékei szívében. 

A békési iskola 2020-ban, hazánkban elsőként vehette fel Szokolay Sándor nevét. Az eseményen a zeneszerző családjából, Szokolay Orsolya mellett Szokolay Ádám fuvolaművész és ifjabb Szokolay Ádám zongoraművész is részt vett. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában