2022.06.01. 10:43
Az orosházi diák lett a Hildegard Alapítvány díjazott tehetsége
Véget ért a Nemzetközi Kémia Diákolimpia második válogató fordulója, amit ismét az ELTE Kémiai Intézetének a szervezésében bonyolítottak le. A Táncsics gimnázium tanulója, Varga Szilárd is résztvevője volt a versenynek, a tehetséges tanuló most is remekelt.

Varga Szilárd Hartmann-oklevélben részesült /A szerző felvétele/
A tananyagok java építkezett az előző forduló tudásanyagára, folytatódtak is bizonyos tantárgyak, mint például a szervetlen vagy szerves kémia, ugyanakkor új területekkel is megismerkedhetett a tehetséges fiatal. Szénhidrátok és peptidek biokémiája, kémiai reakciókinetika, NMR- és IR-spektroszkópia is terítékre került; az elméletek bőven az egyetemi tananyagokig nyúltak – tudtuk meg felkészítő tanárától, Francziszti Lászlótól.
– Laborban szintén kiemelten sokat dolgoztunk, többek között olyan abszorbanciaméréseket is végeztünk, ami kapcsolódik a Szegedi Tudományegyetemen folytatott kutatásomhoz – mesélte Szilárd.
A második fordulóban hatodik helyen végzett, így a Hildegard-alapítvány egyik díjazottjaként részesült a Hartmann-oklevélben.
A pénzjutalom mellett ez a szép eredmény azt a lehetőséget nyújtja számára, hogy részt vehet a jövő évi Mengyelejev Diákolimpián. Ez természetesen még nem jelent biztos bejutást: további sikeres eredmények, hosszas készülés, és újabb megmérettetések előzik meg számára a nemzetközi versenyt.
Kapcsolódó cikkünk: Alig akad riválisa kémiából az orosházi tehetségnek