Varga Szilárd

2022.05.04. 06:40

Alig akad riválisa kémiából az orosházi tehetségnek

Tehetséges, szorgalmas, sikeres. Varga Szilárd, a Táncsics gimnázium 11. osztályos tanulója a mindennapokban olyan hétköznapi diák, mint a többiek. Ám az ő mindennapjaiban a kémia fontosabb szerepet játszik.

Cs. I.

Szilárd a továbbtanulásához gyűjt tapasztalatot /A szerző felvétele/

Kilencedikes volt, amikor letette a 10.-es évfolyam anyagából is a vizsgát. Időt nyert, és versenyekre készült, illetve készül folyamatosan. A Szegedi Tudományegyetemen folytat kutatómunkát az intézmény egyik doktoranduszával. Meghívást kapott tavaly a Miskolci Egyetem Anyagmérnöki Karára, ahol a kar vezetésével betekintést nyerhetett az egyetem kémiai intézetében folyó munkába. A kémia OKTV-n idén az előkelő 6. helyen végzett. A minap a kémia nemzetközi olimpiájának válogatóján vett részt. Behívták a második fordulóra. 

– 2021-ben magam készültem fel erre, rászántam nagyon sok időt. Egyetemi tankönyvekből tanultam, egyetemistákkal, PHD-s hallgatókkal konzultáltam. Majd eljutottam a megyei, onnan az országos döntőig. Elmélet és laborgyakorlat volt a feladat az ELTE-n. A hatodik helyért 100 pluszpontot kapok a továbbtanuláskor. 

– Elégedett vagyok a teljesítményemmel, ez a helyezés jól tükrözi a tudásomat – fogalmazott Szilárd, aki meghívást kapott a Nemzetközi Kémia Diákolimpia válogatójára, amit szintén az ELTE rendezett. 

– Tavaly is hívtak, szereztem némi tapasztalatot, sok tananyagot kaptam, amiket folyamatosan tanultam. Az elmúlt napokban reggeltől estig tartó előadásokon kaptuk az újabbnál újabb ismeretanyagokat, ezeket szintén meg kellett tanulnunk egyik napról a másikra. Írtunk azokból kétszer 5-5 órás dolgozatot.

Rangsorolták a teljesítményeket, én a negyedik legjobb eredménnyel meghívást kaptam a második fordulóra. Különleges lehetőség ez nekem, nekünk, akik ott jól teljesítünk, hiszen innen van esély kijutni esetleg a 2023-as Mengyelejev Kémiai Diákolimpiára is – mesélte Szilárd, aki nem titkolja, a továbbtanulásához most a tapasztalatokat gyűjti. Hamarosan megérik a gondolat, hol is folytassa felsőfokú tanulmányait.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában