Beruházás

2022.04.01. 17:25

Kormányablakot alakítanak ki az eleki hivatalban

Százhúszmillió forintos állami beruházásban kormányablak létesül Eleken, a Gyulai 2. szám alatt, a polgármesteri hivatalban – jelentette be pénteken, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Takács Árpád megyei kormánymegbízott.

Nyemcsók László

/Fotó: Lehoczky Péter/

– Ezt követően Békésben a 3. számú egyéni választókerület lesz az első és egyedüli, amelynek minden városában kormányablak áll az ügyfelek rendelkezésére – hangsúlyozta dr. Kovács József. – A választókerületben tizennégy község és hat város van. E beruházás megvalósulása után Füzesgyarmaton, Szeghalmon, Vésztőn, Sarkadon, Gyulán és Eleken is kormányablak áll majd a lakosság szolgálatában.

Dr. Kovács József kitért arra, Eleken, illetve a négynemzetiségű település vonzáskörzetében élőknek is a 21. századi színvonalon biztosítják a közigazgatási szolgáltatásokat. Míg a jelenleg meglévő okmányirodában nyolc ügytípus intézhető, addig a kormányablakban mintegy 2500 ügykörben kezdeményezhetnek eljárást, intézkedhetnek az állampolgárok.

Takács Árpád hangsúlyozta, valóságos hatósági igazgatási központtá válik Elek a kormányablak megvalósításával. A kormányablakok országos hatáskörrel és illetékességgel járnak el, ennek köszönhetően a családok anyagi terhein is enyhítenek, hiszen a családtámogatási, agrár-, vagy nyugdíjügyek intézése miatt nem kell más településre utazni. A kormánymegbízott hozzátette, a Békés Megyei Kormányhivatalban éves szinten 1,1 millió ügyfél fordul meg, a kormánytisztviselők 1,2 millió határozatot hoznak. Az ügyek jelentős részét, több mint 450 ezret a kormányablakokban intézik.

Reményeink szerint szeptemberben átadhatjuk az eleki, s még idén a battonyai kormányablakot is. Előbbi így a tizenhetedik, utóbbi a tizennyolcadik kormányablak lesz a megyében. Az így kialakított hálózatnak és a kormányablak busznak köszönhetően az egész megyében házhoz tudjuk vinni a közigazgatási szolgáltatásokat

–emelte ki Takács Árpád.

 

Szelezsán György, Elek polgármestere elmondta, az önkormányzatnak is jól felfogott érdeke, hogy a közigazgatási szolgáltatások legszélesebb spektrumát biztosítsák helyben, ezért is partnerek a kormányablak kialakításában. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában