Fejlesztés

2022.01.12. 06:45

Új élményelemekkel gazdagodik a gyulai fürdő

Elkezdődött az új gyermek-víziparadicsom építése a közelmúltban a Gyulai Várfürdőben. A több mint egymilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően egy, a kor igényeinek mindenben megfelelő attrakció készül el olyan különleges csúszdaparkkal, amely egész Közép-Európában ritkaságnak számít.

P. G.

Kun Miklós elmondta, a beruházás gőzerővel zajlik, hiszen a kivitelezésnek a nyári szezon kezdete előtt el kell készülnie /Fotó: Bencsik Ádám/

Miután a Gyulai Várfürdőben 2013-ban elkészült az AquaPalota, a fedett családi élményfürdő, szinte azonnal elkezdtünk dolgozni a következő időszak fejlesztési stratégiáján – nyilatkozta hírportálunknak az előzményekről dr. Görgényi Ernő. A város polgármestere elmondta, lényeges célként jelölték meg a fürdő négy évszakos jellegének erősítését és a szolgáltatások minőségének javítását. – Két nagyon fontos elképzelésről van szó, amelyek egyaránt erősítik majd Gyula turisztikai vonzerejét – hangsúlyozta a polgármester. A fürdő 2019 áprilisában a Kisfaludy 2030 Program keretében nyert el 15 millió forintos hazai forrást annak a megvalósíthatósági tanulmánynak az elkészítésére, amelyben összegezték a szükséges beruházásokat. 2019 októberében Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója bejelentette, hogy támogatják a Gyulai Várfürdő további fejlesztéseit.

2021. január 13-án megjött a hivatalos értesítés, hogy 2,9 milliárd forintos forrás érkezik majd a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében a beruházásokra. – A fejlesztéssorozatnak három fontos eleme van, ezek egyike az új gyermekparadicsom megépítése – tette hozzá dr. Görgényi Ernő, majd kitért arra, hogy a már említett AquaPalotával korszerű, színvonalas fedett családi élményfürdő várja a vendégeket. – Az ottani körülményekkel szinkronba kell hoznunk a kültéri infrastruktúrát – folytatta a gondolatot. A kültéri gyermekmedence azonban elavult, nem versenyképes, nem voltak benne élményelemek, éppen ezért a legmodernebb élményelemeket tartalmazó gyermek-víziparadicsom valósul­ meg. A fejlesztés elkezdődött, megtörtént a korábbi gyermekmedence bontása, és gyakorlatilag elkezdődött az új építése. Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a 400 négyzetméteres vízfelülettel rendelkező régi gyermekparadicsom 2001-ben épült, és napjainkra sem a mérete, sem a szolgáltatásának a minősége nem felelt meg a kor követelményeinek. – A várfürdő egyik célcsoportját az idősebb, gyógyulni vágyó vendégek mellett a családosok jelentik. Az elkezdődött fejlesztéssel a gyerekeknek és szüleiknek szeretnénk kedvezni – szólt a beruházás hátteréről a szakember.

Az újításokkal a legkisebb korosztályt is még nagyobb móka várja majd /Archív fotó: Imre György/

Az új gyermek-víziparadicsomban kétszázan kapcsolódhatnak majd ki egyszerre, vízfelülete pedig mintegy 800 négyzetméteres lesz, vagyis közel duplája a korábbi létesítménynek. Az attrakciót három részre osztják majd. A három éven aluliak spray-parkja tizenöt élményelemmel és tizennyolc gejzírrel fogja várni a legkisebbeket. Az óvodások, a 3-6 évesek számára szintén külön medencerészt alakítanak ki tizenegy élményelemmel. A harmadik rész, az Aquatorony a 6-14 évesek kikapcsolódását szolgálja majd ötvenhárom élményelemmel. Maga a torony tizenegy méter magas lesz, a csúszdákat pedig ehhez a részhez a török Polin Waterparkstól szerzik be. Ez a cég biztosította az AquaPalota csúszdáit is, és most is olyan elemek érkeznek majd Gyulára, amelyekből egész Közép-Európában alig található. Kun Miklós kérdésünkre megerősítette, hogy az 1 milliárd 49 millió forintos beruházás gőzerővel zajlik, hiszen a kivitelezésnek a nyári szezon kezdete, június 15-e előtt el kell készülnie.

Más beruházásokra is készülnek

Ahogy említettük, a nagyszabású fejlesztéssorozat összesen három nagyobb beruházásból áll majd. A gyermek-víziparadicsom mellett egy új, fedett termálfürdő megépítését is célul tűzték ki, amely a jelenlegi favázasnak nevezett épület helyén, a lovarda mögötti részen kap majd helyet. A harmadik elemet a főépület átépítése jelentheti, ahol új öltözők, medical wellness és éttermi szolgáltatások lesznek megtalálhatók. Dr. Görgényi Ernő polgármestertől és Kun Miklóstól, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, az építészcsapat az engedélyes tervek véglegesítésén dolgozik. Az elképzelések teljes mértékben összhangban lesznek az AquaPalota stílusával, még egységesebbé teszik a fürdő összképét. Emellett a tervek megfelelnek majd annak az új rendeletnek is, amely szabályozza majd a hazai fürdők működését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában