Gyomaendrődi szerző munkája mesél a vadászhagyományokról

A Gubucz József által szerkesztett keményfedeles kiadvány elsősorban azt próbálja érzékeltetni, hogy a mai kor vadászata már nem hasonlítható össze az egykori, létfenntartást biztosító szükség-vadászattal, sem a későbbi idők látványosságot szolgáló vadűzéseivel. – A vadász ma már valóban vadgazda, a szó szoros értelmében; a vad többé már nem a természet ajándéka. Csak szakmailag művelt, gondolkozó fővel tud eredményt elérni: vadat nevelni, óvni, szakszerűen vadászni és biztosítani a vad számára fontos élőhelyet – osztotta meg gondolatait Gubucz József. Hozzátette: mindezek mellett közvetíteni szerette volna az elődök erkölcsi üzenetének, „etikai végrendeletének” lényegét is, mely szerint a vadászat életfelfogás, életérzés, sajátos életviteli gyakorlat volt.

A Vadászatok régen és napjainkban – Gyomaendrődi vadászok címmel kiadott keményfedeles, fotókkal gazdagon illusztrált, kétszáz oldalas kiadvány többek között bemutatja a természetet, a honfoglalás előtti és utáni vadászatot. Szól az elfeledett vadászati módszerektől és vadakról. Kiderül az is, hogy őseink kedvelt zsákmánya volt a vidra, az ürge, sőt a pele is, hogy egészen a 16. század közepéig kerülhetett a magyar vadászok terítékére jávorszarvas, míg bölény ennél is tovább: az utolsót 1762-ben hozták terítékre Székelyföldön.

Az elfeledett, ősi csapdákból is bemutat jó néhányat, köztük az úgynevezett farkaskertet, mely egymással párhuzamos, kör alakú vesszőkerítésből állt. A belső kerítésen belül helyezték el az élő tyúkot, libát, amelynek hangjára a farkas, vagy a róka bekúszott és körbejárva maga előtt végül becsukta az ajtót, így zárva magát fogságba. Érdekesség még, hogy az 1800-as évek derekáig szokás volt a paraszti házak kamráiban egy megkurtított szárnytollú vércsét tartani, amely az egereket és a patkányokat fogdosta össze.

A könyv helyi különlegességeket is bemutat, köztük az úgynevezett maszkos vadászatot, melynek a Sárréten volt hagyománya: a madarász állig beleállt a vízbe és egy kivájt tököt borított a fejére, melyen kitekintő- és légzőnyílások voltak. Így közelítették meg a récéket a korabeli vadászok, melyeket aztán lábuknál fogva ragadtak meg. Gubucz József bemutatja a későbbi korok vadászatát, részletesen ismerteti a gyomaendrődi vadásztársaságokat, a helyi kitüntetetteket, a vadászati érdekképviseletek meghatározó alakjait, a térségben elejtett különleges zsákmányokat, trófeákat. Szól a felelős vadgazdálkodásról, a gasztronómiáról, a lövészsportról, a vadászkutyákról, valamint a vadászati kultúráról és a vadászhagyományokról is.

A könyvet végül Studinka László 1977-ben megjelent Minden nap vadásznap című könyvének gondolataival zárja a szerkesztő: „Ma őszülő fejjel, fogyogató erővel is még vadásznap, minden nap! Ha igen gyakorta nem is fogom kézbe sem a puskát, sem a messzelátót – sőt sajnos, először életemben még kutyát sem tudok tartani a szűk városi lakásban, ha emlékeimet papírra vetve, tollammal vadászom csak – akkor is, minden nap, vadásznap!”

A szerzőről

Gubucz József 1947-ben született Endrődön. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett technikus tanári oklevelet, később elvégezte a szegedi tanárképző főiskolát, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott. A gyomaendrődi Bethlen Gábor iskola korábbi igazgatója, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola címzetes főiskolai docense, a Gyomaendrődért Emlékplakett tulajdonosa, aki munkásságáért a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét is kiérdemelte.