Békés

2021.12.19. 11:04

Beiktatták Molnár Máté református lelkészt

Ünnepélyes istentisztelet keretében iktatták be a Békési Református Egyházközség vezető lelkészi tisztségébe Molnár Máté eddigi beosztott lelkészt szombaton a helyi református templomban, aki az itt 28 évig szolgáló Katona Gyulát váltja a gyülekezet élén.

P. G.

Demeter Ottó, Molnár Máté és Katona Gyula az ünnepségen /Fotó: Gazsó János/

Az eseményen számos református lelkész is megjelent, az egyházmegyében szolgáló lelkészek mellett ismerősök, barátok, egykori egyetemi csoporttársak is eljöttek a szép alkalomra. A vendégek köre Ausztriától Erdélyig ért.

Molnár Máté nyolc éve szolgál Békésen, a debreceni teológiai tanulmányok gyakorlati évét Békésen töltötte, majd a gyülekezet hívására ott is maradt.

Felesége békési, gyermekük ide született. Katona Gyula eddigi vezető lelkész úgy döntött, hogy a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után kéri a nyugdíjazását, ami meg is történt. A gyülekezet presbitériuma ezután fogadott el olyan határozatot, amely értelmében Molnár Mátét hívta meg gyülekezeti lelkésznek. A választói közgyűlésen az egyházközség tagjai egyhangúan úgy döntöttek, hogy ezzel a szándékkal egyetértenek.

Az ünnepi igehirdetési szolgálatot dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tartotta. Mint elmondta, a lelkész életének és szolgálatának koherensnek kell lennie, eleget kell tennünk az apostoli parancsnak, és a lelkész a gyülekezettel együtt törekedjen az igaz hitben való nevelésre. Mint mondta, a szolgálatra Isten hív el, a belső elhívást a külső elhívás, vagyis a gyülekezet választása erősíti meg. A hivatalos beiktatást Demeter Ottó, a békési egyházmegye esperese végezte. Ezt követően Molnár Máté hirdette az igét, aki a 34. zsoltár alapján fogalmazta meg a gondolatait.

Kálmán Tibor polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a város számára fontos stratégiai partner a református egyház, amely a település egyik legjelentősebb és meghatározó közössége. 

Volt idő, amikor a város és az egyház vezető testülete nem különbözött: a 18. században a városi képviselő-testület döntött a református egyházközség ügyeiben is, akkoriban még nem volt külön presbitérium. Az önkormányzat az egyházzal való szoros együttműködésre törekszik, amit erősít az is, hogy két városi képviselő a református egyház presbitere is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában