Afrika legmagasabb csúcsát is meghódította a fiatal hegymászó

– Honnan eredeztethető a hegyek iránti szeretete?

– Szüleim már óvodáskoromban a hegyek közé vittek kirándulni. Együtt bejártuk Magyarország és Erdély számos hegyvidékét. Általános iskolás koromban is mindig nagyon vártam a nyári szünetet, mert tudtam, hogy tanévzáró után indulunk Erdélybe a hegyek közé. A magashegyek világával pedig tíz éve, 2011-ben ismerkedtem meg. Sterczer Hilda szavaival élve: „Hegymászó nem lesz csak úgy valakiből, hanem így születik. Sokféle adottság kell hozzá, és akiben ezek megvannak, azt egy idő után vonzani kezdi a mászás.”

– Ez már a negyedik vulkán, melynek a csúcsát megcélozta. Mi hajtja előre?

– Egyrészről a kalandvágy. Úgy érzem, kalandfüggő lettem, ami nem baj, mert ez minden bizonnyal a legpozitívabb függőségek egyike. Illetve az akaraterő és a sikerorientáció is hajt előre. Véghez szeretném vinni, amit elkezdtem. Ez pedig nem más, mint a Volcanic 7 Summits (V7S, avagy Hét vulkán) hegymászó kihívás, amelybe tavalyelőtt vágtam bele. Ez egy 1999 óta létező próbatétel, mely teljesítőinek meg kell mászniuk a kontinensek legmagasabb vulkánjait. A kihívást ezidáig mindössze huszonhárom ember teljesítette világszerte, magyarok közül pedig még senkinek sem sikerült. Szerencsére a hét vulkán mindegyike szunnyadó, inaktív rétegvulkán, és mind egy-egy meglehetősen izgalmas országban magasodik: Oroszország, Irán, Mexikó, Tanzánia, Chile, Pápua Új-Guinea és az Antarktisz.

– Hogyan készül fel egy-egy kalandra?

– Fizikailag futással készülök, a legutóbbi kaland előtt sikerült lefutni pár 100 kilométert, ami kellett is a sikerhez. Illetve egy ilyen út előtt mindig rengeteg információt gyűjtök, heteken át tervezem a kaland minden részletét. Ráadásul idén a fejembe vettem, hogy a Kibo (5895 méter) után első magyarként meg kellene próbálkozni az 5149 méter magas Mawenzivel/Hans Meyer-csúccsal is. De a Mawenzi-expedíció igencsak feladta a leckét a túraszervező cégnek, hiszen tudomásunk szerint 2017 óta nem volt próbálkozás. Magának a nemzeti parknak, és természetesen a helyieknek is, mindig nagy esemény, amikor valaki nekivág ennek az életveszélyes hegycsúcsnak.

– Miért éppen ezeket a csúcsokat szemelte ki magának?

– A Kibóval még tavaly nyáron szerettem volna megpróbálkozni, ám akkor a koronavírus-járvány miatt erre nem volt lehetőség. Szerencsére most megvalósulhatott ez a kaland, és július 18-án reggel 9 óra 10 perckor felléphettünk Afrika legmagasabb pontjára. A Mawenzi (5149 méter) pedig azért vonzott, mert ennek a hegynek még nincs magyar megmászója. Sajnos a csúcsra ezúttal nem sikerült feljutnunk, mert a nyugati gerinc oldalában, körülbelül 4900 méteren, egy sziklaomlás következtében leomlott az útvonal. Viszont így is én lettem az első magyar, aki megpróbálta.

– Milyen tervekkel indult, és azt mennyire írta felül az élet?

– A kaland első öt napja teljesen másként alakult. Az eredeti tervben ugyanis benne volt a Mount Meru (4566 méter) is, ez lett volna a három vulkán közül az első. Sajnos, a repülőgép tett egy kis kitérőt Zanzibár szigetére, emiatt bő négy órával később, délután fél öt körül landolt a Kilimandzsáró Nemzetközi Repülőtéren. A Meru-hoz legközelebb lévő település, a Momella nevű falu, ez azonban az Arusha Nemzeti Park része. A déli kapu este fél hétig van nyitva, ezután már senki sem mehet be a nemzeti park területére. Mivel nem értem oda időben a park kapujához, borult a terv, ezért végül nem próbálkoztam meg a Meruval. Így az első öt napot az Usa River nevű faluban és a közeli nagyvárosban, Arushában töltöttem. Turistáskodtam, és vártam, hogy utolérjen a terv. Ez július 13-án meg is történt, onnantól fogva pedig szerencsére minden az elképzelések szerint alakult.

– Mit tapasztalt odakint? Mi jelentette a legnagyobb kihívást?

– Szegénységet és egyszerűséget. Mindemellett pedig hihetetlenül nagy segítőkészséget, önzetlenséget, törődést, odaadást és boldogságot. Ugyanakkor a helyiek nem engedik el egykönnyen a turistákat. Az árusok mindig rá akarnak sózni valamit az emberre, és természetesen kivétel nélkül mindenki helyi vezetőnek mondja magát. Viszont a tömegközlekedés minden formája hatalmas élmény volt a számomra. Sokat utaztam dala dalával (kisbusz), a településeken belül pedig boda bodával (motoros „taxi”).

– Hová és mikorra tervezi a következő kalandot?

– A következő nagy kaland egy ízig-vérig valódi expedíció lesz. Így, hogy már öt 5 ezer méteres vulkán van mögöttem, úgy vélem, itt az ideje megpróbálkozni Földünk legmagasabb vulkánjával, a Chilében található, 6893 méter magas Ojos del Saladóval. Remélem, jövő februárban oda is sikerül feljutnom.