Csorvás

2021.04.15. 17:29

Valóra válhat a feltalálók álma

Edison korszakalkotó találmánya maga a Menlo Park, amit találmánygyárnak is neveztek. A híres feltaláló még híresebb laboratóriumának a küldetése volt kitalálni, feltalálni még nem létező dolgokat, megalkotni, létrehozni tárgyakat.

Csete Ilona

Amikor Gaul Emil főiskolai tanár kezdeményezésére a Tervezzünk tárgyakat! pályázatot meghirdették, hogy a gyerekek alkotásait értékeljék, Csorváson evégett jött létre akkor az Edison Klub. Sok év telt el azóta. A kis feltalálók azóta is lelkesek. Megérett az idő, hogy helyben nekik és értékes eszközeiknek legyen méltó helyük.

Amikor az Élet és Tudomány innovációs cikkpályázatot hirdetett, a csorvási klub vezetője, Murvai József Menlo Park az iskolában című írásával II. díjat nyert. Abban leírta, hogy

Edison létrehozott egy műhelyt, ahol eszközök és szakemberek rendelkezésre álltak a találmányok megvalósítására.

– Akkor úgy fogalmaztam: mi lenne, ha az iskolában is lenne egy ilyen hely. Egy csorvási Menlo Park, ahova a gyerekek behozhatnák kusza rajzaikat, leírásaikat, ötleteiket, s ahol mindebből közösen kihámozhatnánk a létrehozható valóságot. Klubunk töretlenül működik, vannak eszközeink, felnevelődött egy szakembergárda is, de nincsen saját helyünk. Az eszközöket szekrényekben tároljuk, a foglalkozások után mindent elrakunk, hogy a technikaterem készen álljon a tanításra – mesélte Murvai tanár úr, aki jó hírről is beszámolt, hiszen megvalósulni látszik az 1994-ben leírt álma.

Gulácsi Vivien is kapott oklevelet, Murvai József gratulált a kis feltalálónak /Fotó: BMH/

– A csorvási iskola udvarán kihasználatlanul álló, az önkormányzatunk tulajdonát képező régi vécéépület átalakítására kellene pályázni. Abban nem önkormányzati feladat valósulna meg, ezért a Csorvásiak Baráti Társasága vállalta fel elképzelésünket és a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében pályázik az elnökük, Kelemen Mihály közreműködésével – tudtunk meg részleteket a folytatásról.

– A földszinten kialakíthatók a legfontosabb termeink.

Egy közösségi alkotótér, mérő, forrasztó, kísérletező laboratórium, fotólabor, műhely, amelyben fúrni, hegeszteni, faesztergálni is lehet.

Ide az elektromos autónkkal is be tudunk majd állni szerelésre. Korábban a technikaterem ablakán tudtuk bevinni az autót, az ajtókon nem fért be – mesélte tovább Murvai József.

Kukla Imre, a Solargroup ügyvezető igazgatója, az Edison Klub egykori tagja felajánlotta, hogy sikeres pályázat esetén napelemekkel szereli fel az épületet. Lenne garázsa az elektromos autónak, külső tároló az utánfutónak és a szétszerelt hajójuknak.

S miközben mindenki a pályázat sikeréért szurkol, addig is megállás nélkül ötletelnek a fiatalok.

A hónap feltalálója programjukat 2009-ben, a Kreativitás és Innováció Európai Évében indították az iskolában. Az a cél, a gyerekek nézzenek szét környezetükben, fedezzék fel a megváltoztatásra váró tárgyakat, találjanak ki újakat, fogalmazzanak meg problémahelyzeteket, ötleteljenek. Készítsenek megoldási terveket, leírásokat, magyarázó rajzokat és dobják be az iskola aulájában elhelyezett gyűjtőládába. A beérkező pályázatokat Kecskés Beáta tehetséggondozó-szakos tanárnő és Murvai József értékeli. A hónap feltalálója díjjal jutalmaznak, a díjazott oklevelet és háromezer forint pénzjutalmat kap.

Kreativitásra ösztönzik a diákokat

Ebben a tanévben eddig 44 tanuló 99 pályázatát értékelték. A hónap feltalálója díjat kiérdemelte Barna Petra, Gelegonya Vivien, Varga Hanna és Sasvári Norman, valamint Dávid Cintia Dorina. A 3. A a legkreatívabb osztály kitüntető oklevelet nyerte el.

– Az iskolában csak úgy működhet sikeresen egy ilyen program, ha a tanítók, a felső tagozatos tanárok is ösztönzik tanítványaikat a részvételre. A szülőkre is szükség van, hogy támogassák gyermeküket ebben a tanulási folyamatban. A lelkes feltalálókat várom a folytatásban is ötleteikkel. Sajnos, a jelenlegi helyzetben még szüneteltetni kell a foglalkozásokat – mondta Murvai József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában