gasztronómia

2021.04.19. 16:55

Elindult a nevezés a gyulai Brillante párlatversenyre

Elindult a nevezés a Brillante – 2021  elnevezésű nemzetközi párlatversenyre, amely évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye volt – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

MTI

Mint közleményben írták, a versenyen keresik a legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét.

A fődíjak mellett champion, azaz kategóriagyőzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak.

A beérkezett mintákat szakmai zsűri bírálja június elején, megvizsgálják, hogy a termék izében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák. A minták beküldésének határideje május 22-e, az eredményhirdetés szeptember 11-én lesz – olvasható a közleményben.

A járványügyi helyzettől függ, hogy idén megrendezik-e a 21. Gyulai Pálinkafesztivált – közölték a szervezők az MTI-vel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában