Új karriert futnak be a színházi kellékek: díszletből vadetető

A Jókai színház nyugdíjas díszletei egy darabig az oldalszínpadon pihennek, majd egyre kijjebb szorulnak. Elemeiket néhány rendező még felhasználja, mígnem egy díszlettervező végső ítéletet mond felette: ezzel ő már nem tud mit kezdeni. Az ott dolgozók ezután lebontják a kellékről, azt ami még érték, és a végén ott áll a „csupasz”, valaha szebb napokat látott díszlet. Szomorú sors, de van élet még ezután is.

– A színház díszletelemei többnyire fából, vászonból, farostlemezből készülnek, és mindig az adott darabhoz állítjuk össze. Éppen ezért nehéz újrafelhasználni őket. Ettől függetlenül a díszletraktárunkban sokáig pihentetjük a már lecsengett darabok kellékeit, abban a reményben, hogy hátha adódik egy olyan előadás, amibe esetleg beleillik majd

– avatott be minket Seregi Zoltán.

A színház igazgatója hozzátette, ezekből a lejátszott díszletelemekből születhetett most meg egy vadetető, amelyet a napokban adtak át a Csabai Gazdák Vadásztársaságnak, és amely hamarosan a pósteleki vadállományt szolgálja majd. – Van egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megfogalmazott felhívás, miszerint a kulturális intézmények hogyan, miként tudnak megvalósítani természetvédelmi célokat. Ez alapján gondoltuk tovább a meglévő kellékeinket, és azt találtuk ki, hogy a feleslegessé vált anyagainkból egy olyan dolgot készítünk, amely a természet számára hasznos, értékes lehet. Végül egy vállalkozó, és a színház festőtárának segítségével sikerült új életre keltenünk a nyugdíjas díszletet – emlékezett vissza a teátrum igazgatója.

Az elkészült vadetetőt a napokban vette át Borzán Attila a vadásztársaság nevében. A hivatásos vadász lapunknak elmondta, a kalandos múltú egykori díszlet hamarosan egy rossz állapotban lévő etető helyét veszi át a pósteleki csárda mellett.

– Amint a vegetáció beindul, akkor szoktunk fehérjedús, tápanyagdús növényeket adni a vadállománynak. A társulat által elkészített etetőnek van egy kalodás, ketreces része, ahová a szálas takarmányt kell tenni, és van egy tálas része, ami pedig egyfajta vályúként funkcionál, ebbe a szemes, gyógyszeres tápokat szórjuk majd nekik. Ez egy úgynevezett nagyvadetető, ami főként szarvasféléknek, őzvadnak, dám- vagy esetleg gímszarvasnak nyújt táplálékot, hiszen ezek is előfordulnak a pósteleki erdőben, bár velük az arra járók nem igen szoktak találkozni – részletezte Borzán Attila.

Mint mondta, ugyan szerkezetileg kifogástalan az etető, mielőtt kihelyezik, átcsiszolják és kap egy környezetbeillő vízalapú festést is.

– Amennyiben a sima, kezeletlen fát kitesszük a természetbe, idővel beszürkül. Ezt megelőzve, kihelyezés előtt le szoktuk csiszolni, és fel szoktuk javítani az etetőket, barna vagy zöld festékkel. Így tesszük időtállóvá, és nem utolsósorban ezzel biztosítjuk, hogy minél inkább belesimuljon a környezetébe

– fogalmazott a hivatásos vadász.

Gondoskodnak a vadállományról

A vadásztársaságok egyik legfontosabb feladatának nevezte a vadon élő állatok élelmezését Hrabovszki János, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Megyei Területi Szervezetének elnöke. – Az etetéssel a vadállomány megőrzéséről is gondoskodnak a vadásztársaságok. Nemcsak a vadászható törzsállomány megtartása fontos, hanem az is, hogy jó kondícióban legyenek, és újra tudjanak szaporodni a természetet színesítő vadon élő állatok – hangsúlyozta Hrabovszki János nemrégiben hírportálunknak.