Igazi otthonra talált Szarvason a rendező

– Ön jelenleg a szarvasi Cervinus Teátrum főrendezője. Hogyan jutott el idáig?

– A pályámat Tatabányán kezdtem, a Jászai Mari Színházban, majd a Győri Nemzeti Színházban játszottam színészként. Később a pozsonyi főiskolára mentem rendezőnek tanulni, innen ered nálam a kétnyelvűség. Ekkor hívtak fel Szarvasról, hogy volna-e kedvem a szlovák színházuk magyar társulatával együtt dolgozni. Mivel korábban már vendégeskedtem a településen, ahol a pályafutásom kezdetén is nagyon jól éreztem magam, így szívesen tértem vissza. Ma pedig immár tíz éve lakom és dolgozom a történelmi Magyarország közepén, ahol otthonomra találtam, hiszen a Körös és a környező holtágak miatt emlékeztet szülőhelyemre, Nyárasdra. A jövőmet is itt képzelem el.

– A színházi világból sokszínűségéből következett a dalszerzés?

– Amikor társulatommal a Twist Olivér című musicalt próbáltuk, háttér-animációkra volt szükségünk egy ledfalas technikai megoldáshoz. Ekkor kértem fel Szekér Gergőt, aki amellett, hogy énekes, színész, valamint zeneszerző, nagyon jó animátor is, sok mindent ért és tud, ami a filmekkel kapcsolatos. Miközben ő a musical hátterein dolgozott, én felfigyeltem a monitorja jobb oldalán felvillanó, különböző szövegfoszlányokra. Rákérdeztem, hogy mik azok, amire azt felelte, hogy egy új dal, amin épp dolgozik. A zenéje akkor már megvolt, csak a szöveg hiányzott hozzá. Mivel tetszett, amit láttam belőle, így amíg ő a színházi animációkat és a háttérvideókat szerkesztette, elkezdtem gondolkozni a dalszövegén. Így gyakorlatilag ketten írtuk meg a Hazatérsz című dalt, amivel bejutottunk A Dal 2021-be, melynek harmadik válogatóján, most szombaton lép színpadra Gergő.

– A színházi pálya gyermekkori álma volt?

– Igazából teljesen véletlenül keveredtem a színházi világba, eredetileg építész akartam lenni. El is végeztem a magasépítészeti szakot, de nem volt elegendő kreativitás benne számomra. Majd belépett az életembe az amatőr színjátszás, amit élveztem ugyan, de még mindig nem éreztem az igazi kiteljesedést. A rendezői elhatározás végül a Győrben töltött éveim alatt fogant meg, amikor már sokat tapasztaltam a rendezőkkel kapcsolatban, hiszen régóta figyeltem a munkájukat, miközben színészként dolgoztam velük. Tevékenységüket összetettnek láttam, amiben egyszerre több dologra kell odafigyelni, ezt pedig izgalmasnak gondoltam. A megfelelő szakmai tudáshoz azonban ragaszkodtam, ezért jelentkeztem a pozsonyi főiskolára, ahol olyan tanárok voltak a rendezői szakon, akik engem érdekeltek.

– Milyen meghatározó pontok voltak eddig szakmájában?

– Egyrészt a szarvasi színház, ami a semmiből épült fel, gyakorlatilag mi fogtuk a kezét, majd odáig fejlődött, hogy felépült hozzá a vízi színház. Fontosak voltak még a kezdetek is, hiszen Tatabányán Szarvashoz hasonlóan indult minden. Ott egy népház volt, ami általunk és belőlünk vált a mai Jászai Mari Színházzá. De talán a legmeghatározóbb mindig az volt számomra, amikor gyerekeket vontam be az előadásokba. A fiataloknak a közös munka során ugyanis egy olyan fajta szabadságot, gondolkodást, önbizalmat és kreativitást adhattam át, amivel később akár színészként, ügyvédként vagy bármilyen más szakmában felszabadultan, önfeledten és boldogan élhetik az életüket. A legfontosabb persze mindenkor az, hogy valami jót tegyek, és pályafutásom során mindig olyan érzés szülessen meg bennem, amitől én is jól érzem magam, és a környezetem is.

Másként látja a rendezői feladatokat

Varga Viktor elmondta, nagy segítségére van az a rendezői tevékenységében, hogy színész volt, hiszen így mindkét oldalt átlátja. Színészként sokszor nem értette, hogy a rendezők miért viselkednek úgy, ahogy, vagy miért nem mondtak valamit, amikor épp instrukciókra volt szüksége a próbákon. Mindezeket csak akkor látta át, amikor átült a másik oldalra, és megtanulta tanáraitól, professzoraitól, hogy megvan annak a maga lélektani pszichológiája, hogy mikor és hogyan kell megszólalni.

Hozzátette, rendezőként ma számára az a legfontosabb, hogy kiabálás és utasítás helyett ösztönözze azt, aki alkot. A darabba tehát belekerüljön az ő elképzelése, ugyanakkor a színész is a legtöbbet mutassa meg magából benne. Hiszen ő viszi vásárra a bőrét, ő áll ki a színpadra a közönség elé. Ugyanakkor szívesen fogadja a színpadmester és a kellékesek ötleteit is, mert a színjátszás egy igazi csapatmunka­.