testületi ülés

2021.02.15. 18:15

Elkészült Békés idei költségvetése

Elkészült a békési önkormányzat idei költségvetése, amelynek kiadási és bevételi oldalán egyaránt 4 milliárd 282 millió forint szerepel – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Kálmán Tibor polgármester.

P. G.

20210215 Békés Sajtótájékoztató a békési városházán a képen Kálmán Tibor polgármester és Csibor Géza képviselő fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: BENCSIK ADAM

A településvezető elmondta, a járványhelyzet őket is komoly feladat elé állította, összesen mintegy 130 millió forintos bevétel-kieséssel kellett számolniuk. Kálmán Tibor kiemelte ugyanakkor: hatalmas könnyebbséget jelent számukra, hogy az iparűzési adóra vonatkozó kedvezmény miatt kieső összeg kompenzálására lehetőség nyílik.

Kálmán Tibor és Csibor Géza: stabil és tartható a költségvetés /Fotó: Bencsik Ádám/

Kitért arra, hogy működési költségekre 3 milliárd 534 millió forintot, felhalmozásokra, fejlesztésekre 749 millió forintot fordítanak. A minimálbér és garantált bérminimum emelésével ugyancsak kalkuláltak a büdzsé készítésekor, így a személyi jellegű kiadásokra hét, a járulékokra 3 százalékkal biztosítanak nagyobb összeget, mint tavaly. Szociális kiadásokra 120 millió forintot különítettek el, és lesznek fejlesztések is: mintegy 120 millió forintból nyolc utcát aszfaltoznak le, ahogy megújul a Karacs Teréz utca, illetve az ottani járda is.

Több műemléki épület homlokzatának rekonstrukcióját is megvalósítják, valamint a remények szerint a belvízrendszer átereszei szintén megújulhatnak. Kálmán Tibor hangsúlyozta, biztatóan alakulnak a tárgyalások az új uniós fejlesztési ciklussal kapcsolatban, amelyben az egyik prioritást az út- járdafejlesztések jelentik majd. Minden követ megmozgatnak, hogy jelentős előrelépés történhessen ezen a területen. Csibor Géza, a pénzügyi bizottság és városfejlesztési bizottság elnöke elmondta, idén nagyobb a mozgásterük a helyi, lokális problémák megoldására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában