2021.01.05. 14:42
Haladó kerékpárosbarát település lett Békés
A Haladó Kerékpárosbarát Település címet érdemelte ki a békési önkormányzat – tudtuk meg Kálmán Tibortól.
Kálmán Tibor
Fotó: Janos Gazso
A város polgármestere elmondta, idén immáron tizenkettedik alkalommal hirdette meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. A pályázat elbírálása során olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a kerékpáros stratégiák, a kerékpáros infrastruktúra és szolgáltatások minősége, karbantartása, a szemléletformálás, a kerékpározás népszerűsítése Összesen 67 munkahely és 46 település nyújtotta be pályázatát a „Kerékpárosbarát” címre. Kálmán Tibor kiemelte, a városban komoly hagyományai vannak a kerékpáros közlekedésnek, kiterjedt kerékpárút hálózat köti össze a legtöbb városrészt.
- Bízom benne, hogy a jövőben még több fejlesztéssel tudjuk segíteni a nagy számú kerékpárost Békésen, és ezzel párhuzamosan a szomszédos települések mindegyike elérhető lehet kerékpárúton is – tette hozzá.